Saw II: Ősszel visszatér Jigsaw

2010. április 09.
1.8861
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
A Konami Digital Entertainment GmbH felcsigázta a mai napon a horror műfaj rajongóit azzal a bejelentésével, hogy 2010 őszén megjelenik a Saw II címet viselő játéka, melynek megalkotását a legendás Fűrész filmek semmi máshoz nem hasonlítható atmoszférája ihlette meg.

A produktum egyelőre csak Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra jelenik majd meg. A médiában megjelent információkból nem állapítható meg, hogy pontosan mikorra tervezi a gyártó a termék piacra dobását. Ami biztosra vehető, hogy a programban visszatér Jigsaw bizarr világa, mely veszélyesebbnél veszélyesebb csapdákkal és idegborzoló rejtvények sokaságával van tele tűzdelve. A történet időrendileg a film második és harmadik epizódja között játszódik.

A cselekmény úgy kezdődik, hogy Tapps detektív fia, Michael megpróbálja kideríteni, hogy hogyan, milyen körülmények között halt meg az apja. A fiatalember rendkívül sokáig és kitartóan nyomoz, ám fokozott erőfeszítései ellenére, egyelőre csak egymásnak ellentmondó tényekkel, összefüggéstelen információk tucatjaival szembesül. Annak ellenére, hogy nyomozása eleinte teljesen eredménytelen, nem adja fel a harcot, így végül emberfeletti munkával sikerül kiderítenie, hogy a gyilkos nem lehet más, mint Jigsaw maga. A férfi elmebeteg világában ismeretlen a könyörület és a megbocsájtás fogalma, Michael ezt jól tudja, ezért lélekben felkészül arra is, hogyha kell, akár "a rém" saját módszereit felhasználva számol le véres kezű ellenfelével és annak hű csatlósaival.
3 hozzászólás

Lac

15 éve, 2 hónapja és 27 napja

Vannak azért egész jó adaptációk. Riddick, King Kong, Lord of the Rings játékok... Az első Saw sem volt olyan rossz, az irányítást és a harcrendszert baxták el nagyon, a maga a játékmenet és a fejtörők teljesen rendben voltak, az atmoszféra pedig hozta a Fűrész világét.

válasz erre

skyman

15 éve, 3 hónapja

hát sose hittem, ebben a filmböl játékot gondolatokkal.
egyetlen ilyen talán a watchmen, talán itt is cska Rorschach személye mitt.
hát majd meglátjuk remélem megcáfoljaröhögő smiley

válasz erre

Shade

15 éve, 3 hónapja

Hát, az első az pocsék volt. Nekem egyátalán nemjött be. Talán ebbe már lesz valami.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja