Sam Raimi szerint a Blizzard miatt csúszik a Warcraft mozifilm

2013. március 06.
1.3661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Sam Raimi, avagy a népszerű rendező amilyen gyorsan csatlakozott a Warcraft mozifilm munkálataihoz, olyan gyorsan ki is hátrált a projekt mögül, amint nemrégiben egy interjúból kiderült, elsődlegesen a Blizzard miatt, akiket felelőssé tett mindemellett a film csúszásáért is.

Raimi szerint ugyanis az történt, hogy amikor megkapta a cégtől a forgatókönyvet, nem találta elég ütősnek a végeredményt, így engedélyt kért, hogy Robert Rodat segítségével teljesen átírják azt, amivel kapcsolatban a Blizzard zöld utat és szabad kezet is biztosított számukra.

Raimi szerint kilenc hónapon keresztül keményen dolgoztak azon, hogy elkészüljön egy igazán ütős forgatókönyv, és a biztosítékot nem is a kemény munka verte ki, sokkal inkább az, hogy amikor bemutatták a Blizzardnak, ők visszautasították azt, mert elmondásuk szerint nem ilyen formában és irányban képzelték el a végeredményt.

Ezt követően határozta el Sam Raimi, hogy ő inkább nem szeretne együttműködni a jövőben a csapattal. Tipikus eset, de vajon ki a hibás? Nem mellesleg, tényleg csak a Blizzard okolható a film csúszásáért?
4 hozzászólás

Vendég

7 éve, 4 hónapja és 9 napja

Jobb is ha nem ő csinálja. Maradjon inkább a horrornál!

válasz erre

Vendég

7 éve, 4 hónapja és 9 napja

Elég vicces. Visszautasítják a forgatókönyvet azok akik előtte kukázni engedték a sajátjukat... Nekem ez pont hogy nem a Blizzard hibájának tűnik hanem a sértődött úr hibájának...

válasz erre

Vendég

7 éve, 4 hónapja és 9 napja

Igyekezhetnének vele azért...

válasz erre

Vendég

7 éve, 4 hónapja és 9 napja

Nem hinném hogy csak egy fél lenne a hibás egy csúszás miatt...

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

5t3v3nk3 profiljagery1113 profiljaTuhajohn profiljaManiac profiljaWickedSick profilja