Sam Lake még mindig csak reménykedik abban, hogy egyszer elkészülhet az Alan Wake 2

2019. július 23.
5.0081
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár gyakorlatilag minden akadály elhárult a Remedy elől azzal kapcsolatban, hogy elkészítsék az Alan Wake folytatását, hiszen már a kizárólagos jogokat is visszakapták, azonban Sam Lake úgy tűnik, még mindig bizonytalan.

A stúdió vezére egy interjúban ugyanis nemrégiben arról beszélt, hogy nagyon szeretné elkészíteni a második részt, de rengeteg idő eltelt az első epizód óta, tehát alaposan át kell gondolniuk, hogy mikor és milyen irányban indulnak el a második résszel, de reménykedik abban, hogy egy napon majd megvalósul ez a sokak által áhított projekt.

Merthogy az Alan Wake 2 lassan már a Half Life 3 szintjére emelkedik annyi különbséggel, hogy a Remedy legalább beszélget a horrorkaland folytatásáról, és mi is őszintén reméljük, hogy amint felszabadulnak a teendőik alól, nem valami új IP-nek állnak neki, hanem Alan Wake kalandjait folytatják tovább.
4 hozzászólás

totyak

2 hónapja, 2 napja

Ezzel a sok dumával csak felbosszantják az embereket. Maradna csendben és csak akkor nyitná ki a száját, ha bejelenti, hogy készül a folytatás.

válasz erre

WarriorAutobot

2 hónapja, 5 napja

Itt mindig csak a reménykedés van.

válasz erre

Tommy

2 hónapja, 5 napja

Kérlek, ne hozzátok le kéthetente ezt újra és újra. Reménykedik, oké. Jövő héten is reménykedni fog, ahogy két hónap múlva is. Köszi.

válasz erre

muki

2 hónapja, 5 napja

Nem csak ő hanem mi is reménykedünk.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

1000feri profiljamarco profiljarDAVE profiljaAthos99 profiljaWickedSick profiljagery1113 profiljaNeurotic profilja