Saját mobilszolgáltatást indít a Mol

2013. szeptember 02.
4.0061
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Egyre több új név jelenik meg a mobilszolgáltatók piacán, bár azt hozzá kell tenni, hogy ezek a szolgáltatók a három nagy cég valamelyikének hálózatát használják.

A Mol is ehhez a táborhoz csatlakozott, ők a Magyar Telekom hálózatát használják a szolgáltatás működtetéséhez. A két vállalat között egyébként már júliusban létrejött egy együttműködési megállapodás, ami most bontakozott ki.

Horváth Dori Jenő, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatójának közleménye szerint a hamarosan regionális szintre is léphet a kezdeményezés. A szolgáltatás a Mol Mobile nevet kapta, aki pedig használni szeretné, az a a cég töltőállomásain szerezheti be a szükséges készüléket és kártyát. Vonzó lehet, hogy az ország számos pontján találunk töltőállomást, így a feltöltés megkönnyítése, valamint a kedvezményrendszer további pozitív hatást gyakorolhat az eladásokra.

A vásárlók kezdetbe csak Samsung készülékek közül válogathatnak, lesz érintőképernyős és normál kialakítású készülék is. Bővebb információ egyelőre nem áll rendelkezésre.
18 hozzászólás

italianman

11 éve, 6 hónapja és 16 napja

Most már mindenki csinálja?

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

[Tiltott felhasználó!]

csd14prime

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

Par hellyel tobb, ahonna ingyen lopom a WIFItröhögő smiley

válasz erre

Fáraó

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

Marduk írta:
Aztán rájönnek, hogy feleslegesen ölték bele a pénzt nyelvnyújtó smiley
Azok is akik butaságból ilyen telefont, esetleg sim kártyát vesznek. Kapásból tudok is 1-2 ilyet röhögő smiley

válasz erre

Marduk

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

Aztán rájönnek, hogy feleslegesen ölték bele a pénzt nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Fáraó

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

totyak írta:
Sokan próbálkoznak ilyenekkel, Lidl, Tesco, Posta, de mindegyik ratyi.
Igen, ez már sokmindenki elezdte, várható volt már hogy a MOL is előrukkoljon az ötlettel.

De valóban a 3 nagy szolgáltató valamelyikét érdemes használni.

Én speciel, Telenoros vagyok, de ha valakinek t-home TV-je és internetje is van, akkor annak a T-mobile éri meg a legjobban. Na meg ki melyiket szereti röhögő smiley

válasz erre

Feti

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

Lassan már a sarki Marinéni is indithat egy saját mobilhálozatot. =D

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

Alice írta:
most ezeknek van a divtja röhögő smiley kíváncsi vagyok meddig húzzák röhögő smiley
Kreditekből lehet feltölteni. röhögő smiley

A Mol mobilnak sok értelmét meg nem látom, de ha ehhez van kedvük, akkor csinálják, engem nem zavar. röhögő smiley

válasz erre

Hank

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

atya, gatya milyen MOLbil szolgáltató lesz ez te? röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

Sokan próbálkoznak ilyenekkel, Lidl, Tesco, Posta, de mindegyik ratyi.

válasz erre

kpal

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

Mint a tesco mobil röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

Tardief88 írta:
Nem lesz mostanában Game Channel Mobile szolgáltató? röhögő smiley
Kéne. Nagy biznisz.röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja