Rövidesen véget érhet az iPod hegemóniája

2006. június 18.
1.6841
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az IMS Research piackutató legújabban kiadott tanulmánya szerint az Apple iPod hordozható digitális zenelejátszók egyeduralma átmeneti jelenség, különösen az Amerikán kívüli piacokon.

Az IMS szerint konklúziójukat több tényező is alátámasztja. Egyfelől ugyanis igaz, hogy az Apple a 2003-as 1,5 millióhoz képest tavaly 32 millió iPod-ot értékesített, eközben azonban a versenytársak sem tétlenkedtek, és így a cég globális piaci részesedése csupán 4%-kal, 23-ról 27%-ra növekedett.

Ezen belül a merevlemezes lejátszók terén ugyan közel 80% az iPod-ok aránya, a flash-alapú termékek jóval gyorsabban gyarapodó területén azonban a nano csak 15%-ot tudhat a magáénak.

Az IMS tanulmánya szerint nem is az olcsó lejátszók, illetve a túlkínálatból adódó árverseny jelentik a legnagyobb fenyegetést az Apple iPod-okra nézve, hanem sokkal inkább a zenelejátszásra alkalmas mobiltelefonok. A felmérés során ugyanis az Egyesült Államok kivételével a válaszadók többsége világszerte úgy gondolta, hogy a mobiltelefon idővel teljesen átveszi a hordozható zenelejátszók szerepét, fölöslegessé téve ezzel az iPod-ot és társait.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja