Ron Gilbert szerint semmi esély egy Monkey Island 3-ra

2012. július 05.
1.6181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A legtöbb kalandjátékos alighanem egyik legféltettebb álma, hogy egyszer valamikor a jövőben bejelentik a Monkey Island-sorozat harmadik részét.

A "majomsziget" rajongók számára egyáltalán nem ismeretlen Ron Gilbert szerint azonban erre sajnos szinte semmi esély sincsen. Egy az IGN magazinnak adott interjú során Ron ugyanis elmondta, hogy nagyon szeretne elkészíteni egy Monkey Island 3-at, de azt sajnos a LucasArts teljes egészében ellehetetlenítette számára, a jogok ugyanis nem az ő, hanem a Lucas művek birtokában vannak.

Ron így fogalmazott a témában:
Sajnos a jogok nem az én birtokomban vannak. Azok teljes egészében a LucasArts-nál maradtak. Ha elindítanék egy Kickstartert és összegyűjtenék vele 30 millió dollárt, szerintem a LucasArts még akkor sem adná el azokat.

A fentiekből tehát kiderül, hogy nem Ron Gilbert a hibás azért, mert nem készül el a Monkey Island 3, hanem a LucasArts, akik nagyobb összegeket remélve kotlanak a jogokon addig, amíg a rajongók teljesen meg nem utálják őket.
3 hozzászólás

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

Ez szomorú hír.

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

Kár pedig az egyik legjobb adventure...szomorú smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 22 napja

Hát az marha szép...wtf smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja