Rock Band zenei pack - Érkeznek a farmzenék

2010. január 30.
1.6741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Helme profilja, adatai
Helme
A mai rohanó világban sorra dobnak ki különböző fejlesztők innovációval kecsegtető, interaktív produktumokat.

Már Dunát lehetne rekeszteni a különféle gitáros játékokkal, hiszen ha a gép forog, akkor az alkotó jól jár. Igazából ez egy gonosz körfolyamat, ahol végül mindenki boldog, de ha a vásárló nem figyel eléggé oda, komoly szenvedélybeteggé válhat. A fejlesztők mosolyognak, mert van munkájuk, a kiadó vezetői csapkodják kezüket, mivel csak úgy duzzad a bankszámla, közben pedig a zenészek is pacsiznak mindenkivel, jól jönnek a különféle jogdíjak. Végezetül a vásárló is örül, mert elmondhatja, hogy ha életben nem is tanult meg, de a virtuális világban már profi gitárosként tartják számon. Elmeséli ezt kollégáinak, barátainak és családtagjainak, s eközben nem érti, hogy miért nem értik meg: csukott szemmel eljátszani expert fokozatban egy System of a Down számot nem kis teljesítmény.

Az ilyen típusú alkotások azok, melyek képesek a casual játékosokat is rabul ejteni és beszívni a szájbertérbe. Ezt különböző tényezők még jobban erősítik, de talán legfontosabb kiemelni a DLC-k hatását. Minden game megunható egy idő után, ha azt már végigvittük, - akár többször - összegyűjtöttük a bónusz tárgyakat, egyszóval 100%-os. A Rock Band és a Guitar Hero esetében fontos, hogy nagyon gyorsan érkeznek a kiegészítő tartalmak, mivel sok munka ezekkel nincsen. Így ha van új kihívás, akkor előtör belőlünk a játékszellem.

Sőt,ez akár már a jövő héten megtörténhet, mert megjelenik a Rock Band country zenei csomagja. Olyan előadóktól adhatunk elő, mint Kenny Chesney vagy Willie Nelso.

* Kenny Chesney - "She Thinks My Tractor's Sexy"
* Montgomery Gentry - "Gone"
* Rascal Flatts - "Me and My Gang"
* Sara Evans - "Suds in the Bucket"
* Trace Adkins - "Swing?
* Willie Nelson - "On the Road Again"

Pontos megjelenést is kaptunk, míg Xbox360-ra és Nintendo Wii-re február 2-án, addig PS3-ra két nappal később, február 4-én jelenik meg.
2 hozzászólás

marco

10 éve, 11 hónapja és 2 napja

Shade írta:
Egyvalamit nemértek. Ezt hogyan lehet játszani psp-n?
Ez egyébként nekem is rejtély...

válasz erre

Shade

10 éve, 11 hónapja és 2 napja

Egyvalamit nemértek. Ezt hogyan lehet játszani psp-n?

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljaMarduk profiljamarco profiljaRobi022 profilja