Robusztus endgame tartalom vár ránk a Middle-Earth: Shadow of War-ban

2017. augusztus 15.
3.7201
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Warner Bros és a Monolith Productions megerősítették, hogy a Middle-Earth: Shadow of War kampányának átélése és a sztori befejezése még messze nem jelenti majd azt, hogy a játékot be kell fejeznünk, hiszen minden eddiginél jelentősebb endgame tartalom várja benne a rajongókat.

A készítők minderről az Eurogamer újságíróinak beszéltek, akik az alábbi videóban összefoglalták számunkra mindazt, amit a téma kapcsán tudnunk kell, ezáltal kiderült, hogy ha végeztünk a kampánnyal, akkor aktiválódnak az úgynevezett Shadow Wars küldetések, amelyek arról szólnak majd, hogy megvédelmezzük Mordor elfoglalt területeit Szauron megmaradt talpnyalóitól.

A gonosz varázslót ugyanis a játék befejezése után is rengetegen szolgálják majd, ezáltal a fokozatosan nehezedő küldetésekben egyre komolyabb sereget érkeznek majd, hogy visszafoglaljanak egy-egy területet, illetve erődöt, a mi feladatunk pedig az lesz, hogy ezt megakadályozzuk, és visszafoglaljuk magunknak az adott helyőrséget.

Érdekesség, hogy a készítők szerint az október 10-én érkező Middle-Earth: Shadow of War esetében az endgame tartalmakat már csak azért is érdemes lesz átélni, mert sikeres teljesítés után kapjuk meg az igazi befejezést, ami valamilyen módon összeköti a játék sztoriját a Gyűrűk Ura trilógiával.

Nézd nagyban ezt a videót!



Middle-Earth: Shadow of War kampányának átélése és a sztori befejezése még messze nem jelenti majd azt, hogy a játékot be kell fejeznünk, hiszen minden eddiginél jelentősebb endgame tartalom várja benne a rajongókat.'>
2 hozzászólás

drift3r91

7 éve, 3 hónapja és 2 napja

erre nem gondoltam volna, de hát az elkövetkező években amilyen jó játékok jönnek már mindent kitalálnak a fejlesztők röhögő smiley

válasz erre

Direktor

7 éve, 3 hónapja és 3 napja

Maga az egész játék robosztus! mosolygó smiley

válasz erre
Middle-Earth: Shadow of War
9.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja