Risen: Sürgős javítás érkezett

2009. október 09.
3.4541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Érdekes módon a Piranha Bytes brigádjának a rajongók megadták az utolsó esélyt, hiszen a Gothic-sorozattal megalapozott nevük nem csengett minden egyes fanatikus fülében ugyanolyan szépséggel, sőt, vannak és voltak olyan játékosok, akik egyenesen gyűlölettel tekintettek a legharapósabb hal nevét magukon viselő csapatra.

Meg is volt rá minden okuk, azonban szerencsére a nagy reménységnek kikiáltott Risen beteljesítette a hozzá fűzött reményeket, legalábbis az első kipróbálók és kritikák alapján mindenképpen.

Konzolokon ugyan nem pontozták fel a magas égig a játékot, de a Piranha elsősorban mindig is PC-n volt sikeres, így érthető, hogy 12 ismertető alapján 78/100-as arányon áll a játék ezen a platformon. Érdemes megnézni mindemellett a fanatikusok értékelését is, ami 123 szavazat alapján lett 8,7/10. Az elhangzottak mindenképpen pozitív eredmények, azonban legyen akármennyire is jó a játék, sajnos az illetékeseknek egy kicsit ismét sikerült hibázniuk.

Szerencsére nem kell komoly gondokra asszociálni, hiszen a program nem csak optimalizált, hanem egyben játszható is, tehát nincs tele hibákkal. Ez már önmagában is siker a Piranha Bytes embereitől, de sajnos más hibának így is sikerült becsúsznia. Ez nem más, mint a GeForce kártyával rendelkező játékosok problémája, miszerint régebbi grafikus vezérlőkön (elsősorban 6-os és 7-es széria) nem volt hajlandó elindulni a Risen. A felháborító hibát azonban a programozók egy nagyon gyors sebtapasszal orvosolták, amely egy kicsit még a gépigényt is lefelé módosítja, tehát ha régebbi GeForce kártya van a gépedben, az alábbi linkről mindenképpen töltsd le a javítást, hogy akadálymentesen tudj belevágni a kalandokba.

Risen-Hotfix-v.-1.01/' target='_blank' rel='nofollow'>Risen hotfix 1.01
5 hozzászólás

Shade

15 éve, 9 hónapja és 13 napja

Maniac írta:
Sajnos nem tudom, de nem hinném, hogy magyarul kerülne forgalomba. Mondjuk én örülnék neki a legjobban.
Én jobban örülnék. A Gothic 2 NotR magyarosításra is mennyit vártam me addíg nemtudtam végigvinni. Az TES Oblivion-hoz is vártam töb mint 2 évet. röhögő smiley

válasz erre

Maniac

15 éve, 9 hónapja és 13 napja

Shade írta:
És mikorra várható? Ha még hónapok akkor van esély, hogy akár lefordítsák. röhögő smiley
Sajnos nem tudom, de nem hinném, hogy magyarul kerülne forgalomba. Mondjuk én örülnék neki a legjobban.

válasz erre

Shade

15 éve, 9 hónapja és 13 napja

Maniac írta:
Dobozosan nem.
És mikorra várható? Ha még hónapok akkor van esély, hogy akár lefordítsák. röhögő smiley

válasz erre

Maniac

15 éve, 9 hónapja és 13 napja

Shade írta:
Má kapható magyarországon a Risen?
Dobozosan nem.

válasz erre

Shade

15 éve, 9 hónapja és 13 napja

Má kapható magyarországon a Risen?

válasz erre
Risen
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja