Risen: Befejeződtek a munkálatok, aranylemezen a játék

2009. szeptember 18.
2.1051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Szerepjáték fanatikusok ezreinek szorul most össze a szíve, hiszen a Piranha Bytes végre bejelentette azt, amire annyira régóta várunk már.
 

A Gothic trilógiáról elhíresült csapat ugyanis megerősítette, hogy a mai napon befejeződtek a Risen munkálatai, és a játék végre aranylemezre került, ami eljut a sokszorosítókba, majd onnan a szitázás és dobozolás után a boltok polcaira, mint kész verzió. Utóbbi mozzanat elméletileg október első napjaiban lesz esedékes, bár azt sajnos nem tudjuk, hogy kis hazánkban mennyit kell majd várnunk az első példányok beérkezésére. (Ha kell természetesen...)

Mindenesetre történjen bármi is, az izgalom már az egekig szökkent, hiszen régóta várunk erre a napra, de amikor a kész dobozt a kezünkbe foghatjuk, majd telepítés után az első egy-két órát átéljük, kétség kívül az lesz a legfontosabb. Akkor ugyanis már régen tudni fogjuk, hogy a Piranha Bytes csapata be tudta-e tartani ígéretét, miszerint a Risen nem fogja a Gothic-sorozat bugos vonalát követni, egyezés maximum a játék menetében és a hamisíthatatlan hangulatban lehet. Bárhogyan is lesz, az illetékesek már nem tudnak belenyúlni a programba, a játék ugyanis már aranylemezen, hamarosan pedig a boltok polcain. Várjuk sok szeretettel!
1 hozzászólás

Shade

13 éve, 10 hónapja és 18 napja

Hurrá! Hát én megyek bulizni. Ezt megkell ünnepelni.

válasz erre
Risen
nincs ár
kövesd a játékot!

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profilja