Retinaszkennerrel érkezhet a Samsung Galaxy Note 4

2014. július 13.
1.7421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Samsung Galaxy Note családja igen népszerű készülékeknek nyújtott eddig otthont, az S5 óta pedig a legjobban várt készülék is innen érkezhet, hiszen mindenki arra kíváncsi, hogy mire lesz képes a Samsung Galaxy Note 4.

Az újdonságról sok mindent még nem tudni, ám sorra érkeznek a hírmorzsák, illetve a gyártó részéről az utalások, melyekből néhány dologra azért lehet következtetni. Ilyen például a gyártó saját Exynos processzora, melyet vélhetőleg 8-magos formában kap meg az újdonság.

Ehhez kapcsolódóan a Samsung Exynos Twitter-fiókja nemrég egy érdekes képet tett közzé, melyből igen egyértelműen lehet arra következtetni, hogy valamely Exynos megoldással szerelt újdonság retinaszkennert kap majd. Erre legnagyobb eséllyel a vélhetőleg szeptemberben érkező Samsung Galaxy Note 4. pályázik, így érdemes lesz figyelni az IFA 2014-es Samsung rendezvényt.
5 hozzászólás

kpal

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

Na ezek után már mindenikek kiszedik a szemét is mikor ellopják a telefont röhögő smiley

válasz erre

zender

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

Vendég írta:
Ha olyan precizitással fog működni mint az S5 ujjlenyomat olvasója akkor nem lesz nagy öröm
Igen azt is sokan szidják.mosolygó smiley

De iphone-é se működik...

válasz erre

Vendég

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

Ha olyan precizitással fog működni mint az S5 ujjlenyomat olvasója akkor nem lesz nagy öröm

válasz erre

Mordorer

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

Ez mire jó amúgy? Használja valaki egyáltalán az ujjlenyomat szkennert pl?

válasz erre

totyak

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

Nem tudnak már milyen újítást kitalálni. Ilyen felesleges dolgokkal tömik tele a készülékeket, hogy drágán lehessen adni.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja