Resident Evil 5: Alternative Edition: Tokyo Game Show Trailer

2009. október 01.
3.3911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Capcom és a Sony a Tokyo Game Show-n bejelentette a Resident Evil 5, Alternative változatát, amelyben alaposan megvariálják majd az irányítást, Sony Wand kompatibilissé teszik a túlélő horrort, így többek között mozgásérzékelős kontrollerrel vehetjük célba a levadászni kívánt ellenfeleinket.

Ami talán ennél is izgalmasabb, hogy egy nagyjából kétórányi játékidővel bíró, új fejezet ég a lemezekre, ahol is Chris és Jill, Spencer kastélybéli kalandját játszhatjuk le, néhány évvel a Resident Evil 5 cselekményeit megelőzően.

A jelenetek nem ismeretlenek, hiszen az adott szkenárió emlékképek formájában villant fel Chris emlékeiben az alap kiadásban. Jun Takeuchi a napokban nyilatkozta, ez a hangulatában horrorisztikusabb kiegészítés Xbox 360-on is tiszteletét teszi, de más, egyelőre ismeretlen formában. Nyilván legkézenfekvőbb lenne letölthetővé tenni azt. Lényeg, a lényeg, megérkezett végre az Alternative Edition trailer-e, ezt a Tokyo Game Show-n szemlélhették lelkesen a látogatók, most pedig nekünk is megadatik végre a lehetőség, hogy lepörgessük azt. Az Alternative Edition tavasszal érkezik, jelen állás szerint kizárólag PlayStation 3-ra.

#tv#
Resident Evil 5, Alternative változatát, amelyben alaposan megvariálják majd az irányítást, Sony Wand kompatibilissé teszik a túlélő horrort, így többek között mozgásérzékelős kontrollerrel vehetjük célba a levadászni kívánt ellenfeleinket.'>
3 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

15 éve, 8 hónapja és 23 napja

[Tiltott felhasználó!]

marco

15 éve, 8 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
nagyon tetszik és ha le lehetne tölteni ingyen ezt meg köszönném.röhögő smiley
TAVASSZAL érkezik, arc. Legalább olvasnál. Az ingyen van.

válasz erre

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 23 napja

nagyon tetszik és ha le lehetne tölteni ingyen ezt meg köszönném.röhögő smiley

válasz erre
Resident Evil 5
7.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
TGS 2009
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljatibormolnar205 profiljamarco profilja