Rendkívül olcsó táblagéppel újít az Amazon

2015. szeptember 18.
3.7961
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az Amazon hardveres vonala mostanság nem volt túl sikeres, hiszen a Fire Phone csúnyán leszerepelt és be is fejezték a gyártását.

A táblagépek terén azonban már korábban is voltak népszerű ajánlataik, nemrég pedig egy olyan eszközt mutattak be, mely mindenkinek meghozza a kedvét egy táblagép birtoklásához. Az egyszerűen csak Amazon Fire névre keresztelt eszköz ugyanis mindössze 50 dollárba kerül, ha pedig hatot vennénk belőle, akkor a 6. ingyen lesz.

Az elképesztően alacsony árért cserébe egy 7 hüvelykes kijelzőt kapunk, mely 1024 x 600 pixelt jelenít meg, az Android-alapú rendszert pedig 1GB RAM és egy négymagos processzor hajtja. A belső tárhely 8GB, de bővíthető, így nekünk már csak reménykednünk kell, hogy valahogy hozzánk is eljut még jó áron az új modell.
4 hozzászólás

totyak

9 éve, 3 hónapja és 5 napja

Van már nem kevés 15k-s tábla, de azért egyik sem Amazon, hanem valami kínai csoda.

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 3 hónapja és 5 napja

Nem egy acélos gép de legalább nem a nagyon olcsó kategória.

válasz erre

kpal

9 éve, 3 hónapja és 6 napja

Iskolák jol járnának vele .

válasz erre

muki

9 éve, 3 hónapja és 6 napja

Mondjuk a kijelző minősége a nem mindegy. Mert ilyen felszereltséggel 8-10 ezerért is vannak táblák (igaz, 4 gb tárhellyel), de azok hihetetlenül silányak.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja