Advertisement

Rendhagyó megjelenésű ventilátorral hódítja meg a gamereket a DeepCool

2018. február 27.
3.2331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A DeepCool bejelentette, hogy idén tavasszal már tényleg napvilágot láthat a GamerStorm-sorozat részét képező MF120-as ventilátor, aminek a különlegessége az, hogy egy keret nélküli szerkezetet kapott, ezáltal igencsak rendhagyó megjelenést garantál számítógépünkben.
Advertisement

A különc dizájn mellett persze a tudás terén sem elhanyagolható a termék, hiszen a 12 centis propellerek 500 és 2200 RPM között szabályozhatók, de folyadékcsapágyuknak köszönhetően még a legnagyobb teljesítmény mellett sem dolgoznak 38 dB-nél magasabb zajszinten.

Igazi különlegesség még, hogy a termékben egy külön WiFi adapter kapott helyet, ami egy kapcsolódó okostelefonos applikációval lehetővé teszi, hogy távolról szabályozzuk a fordulatszámot, vagy a beépített RGB LED-ek fényeit. Hogy mennyit kér majd ezért a gyártó? Várhatóan 110 dollárnak megfelelő összeget, ami közel 30 ezer forintot jelent, noha ezért egy komplett szettet kapunk, benne három darab ventilátorral.
Advertisement
4 hozzászólás

WarriorAutobot

3 éve, 3 hónapja és 6 napja

Ez nagyon menőn fest!
Én is elfogadnám.

válasz erre

Xelosz

3 éve, 3 hónapja és 6 napja

huha ezt azért elmentem brutál jó
reméljük a hőfok tesztek is jók lesznek mert akkor beszerzem

válasz erre

totyak

3 éve, 3 hónapja és 7 napja

Ez mocskosul jól néz ki, végre valami egyedi.

válasz erre

Vidoros

3 éve, 3 hónapja és 7 napja

Uhh de fura!

válasz erre
Advertisement
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt