Régiózáras lesz a Bayonetta

2009. augusztus 26.
2.3711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Az import mókusok kapjanak a szívükhöz, ugyanis a Sega megerősítette, hogy a nyugaton csak jövő januárban megjelenő Bayonetta japán kiadása régiózáras lesz.

A Sega ennek azért látta feltétlenül szükségét, mert a Platinum Games sikervárományos hack'n'slash alkotása a felkelő nap országában még október végén pályára áll és félő volt, hogy a hirtelen lángra lobbanó import láz keményen betartana az észak-amerikai, valamint az európai kiadások elvárt fogyási mennyiségeinek.

A lesújtó hír elsősorban a PlayStation 3 tulajdonosokat érintheti érzékenyen, hiszen a legtöbb Xbox 360-as produkció japánban már eleve régiózárasan kerül kiadásra, csak az ottani masinák játszák le a japán kivetüléseket. Egészen más a helyzet a Sony konzolján, éppen fordított az állás és csaknem az összes ott kiadott korong lejátszható a nyugati gépeken is. A Bayonetta esetében ez nem áll majd fenn, erősítette meg a Sega, a Platinum Games sokak által már most a mennyekbe menesztett Devil May Cry klónja japánban régiózárral fog pályára állni, ergo, semmi esélyünk onnan októberben egy PAL-os gépeken is futó kópiát berendelni. Nyilván ez keveseket érint igazán, inkább csak a türelmetlen fanatikusok elharapózó importálási lendületét szeretnék megtörni a cseles hadművelettel. A Bayonetta nálunk januárban kerül a polcokra.

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja