Reflex-központú lesz a Super Meat Boy iOS verziója

2012. május 02.
1.4411
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Legfrissebb információink szerint az eredetihez képest alaposan átdolgozza majd a Team Meat csapata az általuk korábban bejelentett Super Mear Boy: The Game-et, amely a húscafat-platformer iOS rendszerekre szánt változata lesz.

Azt ugyan már a készítők is megerősítették korábban, hogy alkotásukkal szeretnék teljes egészében kihasználni a hordozható Apple masinák tulajdonságait, de leginkább az érintőképernyős technológiát, azt azonban nem hittük volna, hogy ez a játékmenetet is nagyban befolyásolhatja.

Edmund McMillen ezzel ellentétben a napokban úgy nyilatkozott, hogy az eredeti Super Meat Boy abszolút memorizálható taktikákon alapult, amolyan rángatásos módszert alkalmazva, ám az érintőképernyős rendszereknek köszönhetően a játékosok által felhasználható lehetőségek tárháza a végtelenhez közelít majd, így sokkal inkább a reflexek fogják eldönteni, hogy az adott pillanatban milyen mozdulattal segítjük át hősünket az adott problematikán.

A Super Meat Boy iOS rendszerekre szánt változata egyelőre még nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de megjelenését követően biztosan komoly sikerekre számíthat, hiszen az eddig megjelent PC-s, Mac-es és Xbox Live-os változatok együttesen már egymilliónál is több példányban keltek el.
3 hozzászólás

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 7 napja

Szerintem is.

válasz erre

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 8 napja

Sokkal jobb lesz igy szerintem

válasz erre

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 8 napja

Nem biztos hogy ez olyan jó lesz...wtf smiley

válasz erre
Super Meat Boy
4.360 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja