Red Faction: Guerilla: Egy kis háború

2009. március 12.
2.4001
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Volition műhelyében formálódó Red Faction: Guerilla már harmadszor invitálja egy kis harcra a játékosokat, ezúttal már TPS nézetben, ami sokakból váltott ki ellenérzéseket a bejelentés óta.

Ha még mindig bizonytalan lennél az új kameraállással kapcsolatban, most itt a lehetőség, hogy megtekintsd, milyen is lesz egy kis harc hátsó nézetből, hiszen egy friss trailer futott be a Red Faction: Guerilla-ról, elsődlegesen a fegyverekre összpontosítva.

A Red Faction: Guerilla esetében ismét a vörös bolygón fogunk ténykedni, hogy az ott dolgozó bányászoknak segítsünk kivívni hőn áhított szabadságukat. A környezet ismét porig rombolható lesz, mint azt már megszokhattuk az előző epizódokból, a sztori és a körítés pedig már egy kicsit talán unalmas, de akinek megdobbant a szíve a második részért is, és nem zavarja az első bekezdésben kiemelt újítás, a harmadik felvonást is hamar szívébe fogja zárni.

Az alkotás PC mellett Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokon is tiszteletét fogja tenni, ha pedig szeretnél egy kicsit többet látni róla, kattints a lejátszás gombra, és induljon a harc.

#tv#
2 hozzászólás

Vendég

16 éve, 1 hónapja és 4 napja

Nem gyenge!mosolygó smiley

válasz erre

Shade

16 éve, 1 hónapja és 4 napja

Az igen, ebben aztán lehet rombolni röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja