Red Dead Redemption: PC-re is ellátogat a vadnyugati kaland?

2010. március 15.
15.9331
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Manapság meglepően kevés vadnyugati tematikával foglalkozó videojáték lát napvilágot, ez a tény pedig mindenképpen szomorúsággal kell eltöltse a játékosokat, ugyanis a valamikori GUN kivételével egyedül a már második részénél tartó Call of Juarez tudta visszahozni számunkra hitelesen, és elképesztő részletességgel a cowboykalapos rossz fiúk kalandjait.

Ha a múltba révedünk, természetesen megkerülhetetlen alkotás a Red Dead Revolver is, amely nemsokára egy kiváló folytatást kap, méghozzá a Red Dead Redemption név alatt, a baj csak az, hogy a Rockstar úgy gondolta, elég lesz a két nagy konzolos brigád számára megjelentetni a készterméket.

A mai napon azonban úgy tűnik, hogy valami történt a projekt körül! Mielőtt bárki megörülne, nem árt tudni, hogy egyelőre csak pletykáról beszélünk, tehát semmilyen hivatalos megerősítésünk nincs, de a Game Informer áprilisi számából származó Red Dead Redemption cikkrészlet egy kicsit másról árulkodik számunkra. A hír végén is megtekinthető darabkán ugyanis azt láthatjuk, hogy a teszt platformjainál a PlayStation 3, valamint az Xbox 360 mellett a PC is fel lett tüntetve. Mindez vagy csak egy ügyes Photoshop munka, vagy valóban érkezik PC-re is a játék, ám mielőtt kitörő örömmel fogadnánk a tényeket, várjuk meg a hivatalos bejelentést. A bizonyíték alant megtekinthető, kiindulópontnak tökéletes!


Red Dead Redemption: PC-re is ellátogat a vadnyugati kaland? - 2. kép


17 hozzászólás

marco

14 éve, 1 hónapja és 6 napja

Vendég írta:
sziasztok!nem tudjátok mikor fog megjelenni,mert még elszeretném érni a DLC-t . dehogyha minden változat olyan lesz akkor ok.
Jó hírrel nem szolgálhatunk a PC-seknek ezzel kapcsolatban. Elméletileg szeptember-októberben jönne, de nem hivatalos forrás most erősítette meg, hogy elképzelhető a 2012-es dátum is inkább. Talán a GTA5-ön szorgoskodnak?kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 6 napja

válaszoljatok pls!meglepődött smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 18 napja

sziasztok!nem tudjátok mikor fog megjelenni,mert még elszeretném érni a DLC-t . dehogyha minden változat olyan lesz akkor ok.

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 6 napja

szerintem biztos ki fog jönni ha már enyien mondják meg a videóból is lehetet hallani

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 26 napja

100% hogy ki fogják adni PC-re. A Gamestaron mondták. De kb egy GTA4 szintű portra számítsatok.

válasz erre

Lac

14 éve, 5 hónapja és 12 napja

Vendég írta:
sztem ki fogják adni
csak azt csinálják, mint a gta4 esetében ismeglepődött smileymeglepődött smiley
Úgy legyen! Ja, és jobb portot kérünk azért...

válasz erre

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 12 napja

sztem ki fogják adni
csak azt csinálják, mint a gta4 esetében ismeglepődött smileymeglepődött smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 16 napja

nagyon remélem hogy kb 2011 elején kijön.
szeretem a vadnyugati játékokat úgyhogy nagyon örülnék ha kijönne PC-re is
semmi kedvem venni csak ahhoz egy PS-tröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 26 napja

pl ott van a call of juarez, azzal is játhatsz kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 10 hónapja és 16 napja

én naon remélem h kijön me még nem is játszotam vadnyugati játékal és kicsit má unom azokat a gameket amik kijönek mostanában
szomorú smileyszomorú smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 11 hónapja és 18 napja

Szerintem ki jön pc-re is csak késik mint mindig.

válasz erre

Shade

15 éve, 9 napja

marco írta:
Ebben egyetértünk. A konzol tökéletes a játékra. Nincsenek többtízezres fejlesztések 3 havonta, félévente. Bedobod a lemezt, aztán ár tolod is a játékot.
Az a helyzet, hogy én utána számolgattam a dolgoknak. Játékvásárlás stb és úgyszámoltam, hogy pc-vel 10-20ezret spórolunk havonta. röhögő smiley Azonfellül meg értelmetlen 3 havonta újítani nekem már kb 2 éve majdnem ugyanaz a gépem, leszámítva a videókarit és tökéletesen megvagyok, nincs ami nefutna el. Én biztos, hogy maradok pc-nél, de egy ps3at is elfogadnák ha a játékok ingyen lennének rá.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Red Dead Redemption
5.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja