Reagált a Blizzard a Diablo: Immortalt ért támadásokra

2018. november 04.
8.8401
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Titkon azért sokan reménykedtünk, hogy végre valahára meglep minket valamivel a Blizzard a Diablo-sorozattal kapcsolatban, azonban a BlizzConon "mindössze" egy vadonatúj mobiljátékot jelentettek be, a Diablo: Immortalt.

Természetesen kapásból felháborodtak a játékosok, hiszen már jó ideje nem kapja meg a franchise azt a törődést, amit az valóban megérdemel, azonban most reagált a Blizzard a támadásokra, konkrétan Allen Adham, aki azt mondta, hogy továbbra is több Diablo témájú projekt formálódik a háttérben, úgyhogy aggodalomra semmi ok.

Kérdéses akkor, hogy ezekről mikor szándékoznak lerántani a leplet, a még ennél is jobb kérdés viszont, hogy képesek lesznek-e ezután visszanyerni a lojális rajongók szívét, akik akár egy Diablo 3 kiegészítőben, esetlegesen egy Diablo 4 bejelentésében bíztak.
jelentettek be, a Diablo: Immortalt.'>
13 hozzászólás

Direktor

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

Hihetetlen micsoda dislike kampány ment erre a játékra. Pedig már ránézésre is *****jó, nálam nagyon várós!

válasz erre

Dav2377

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

Szerintem ez teljesen vicces röhögő smiley tuti kipróbálom. Ezen én személy szerint nem tudok mérgelődni. Nem egészen van úgy hogy arra lesz fejlesztve egy game amire a közönség szeretné, persze sokat nyom, persze.

Biztos lesz később egy D3 kieg vagy egy Diablo 4. Ezért esetleg megutálni őket teljesen felesleges vagy épp elpártolni
Blizzardról van szó röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

Ez hasonlít a Cod-os dislike botrányra! röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

Mobilos játékok jönnek fel mint a talajvíz. Aki emiatt reklamál, az hülye. röhögő smiley Előbb utóbb végérvényesen le fogja váltani a mostani játékplatformokat amúgy, ez van.

válasz erre

totyak

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

A több Diablo témájú projekt az nálam nem feltétlenül jelent egy új, teljes értékű Diablo játékot, vagy akár egy vaskos D3 kieget.

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

marco írta:
Te vagy fake ******'>*******. röhögő smiley Mész is a levesbe.
Nemááááár, így nem tudok rá válaszolni neki! röhögő smiley

válasz erre

marco

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

Neomundi írta:
Fake news. Sokkal több dislike van már összeségében 400k fölött jár. Szomorú hogy ennyire nyilvánvaló dolgokat is megpróbálnak elhallgatni...
Te vagy fake ******'>*******. röhögő smiley Mész is a levesbe.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

[Tiltott felhasználó!]

Marduk

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
Félig... Csak annyira a fő platform ott a mobil, mint itt, casualok húzzák fel, de Kínában hatalmas a PC-s réteg is. Nem véletlen vannak tele mmo-kkal, meg battle royale-okkal. Kína gigavállalata, ami gyakran alázza profitban mindegyik(!) másik céget a világon, az a Tencent és erősen PC-s. Ők a 100%-os tulajdonosai a Riot Gamesnek, résztulajdonosok az Epicben, a Bluehole-ban és még pár hasonló PC-n profitáló cégnek. Ők hozták létre a Steam kínai megfelelőjét is, a WeGame-et. Azt is külön kellene kezelni, hogy ki a középosztály Kínában és ki a középosztály Amerikában. Tény, hogy megállíthatatlanul nő Kínában a mobil piac, de ez mindenhol egyaránt igaz. Ennek ellenére hatalmasat lehet kaszálni ott PC-n. Az e-sport is tele van kínai és koreai arcokkal. A Diablo eléggé a hardcore réteg címe, ha ezt mobilra viszik, akkor a casual réteget akarják eléri, akiket meg nehéz lesz meggyőzni, hogy ez jobb, mint a többi háromezer másik felülnézetes csapkodós cucc, amivel már Dunát lehetne rekeszteni. Nem ellenzem a mobilos verziót, sőt nagyon tetszik a videó róla, de hiba volt nem egyszerre bejelenteni a Diablo 4-gyel.
Meg azt se felejtsük el, hogy sok sikeres e-sport csapat kínai, mint pl. a multiplatformos Invictus Gaming.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

5t3v3nk3 írta:
Olvastam egy NAGYON jó meglátást a témában facebookon:

A fő gamer piac Kínában épül fel lassacskán hatalmas módon megerősödve. Ott a Mobil a fő platform.
A Kínai vásárlóerő hatalmas, a középosztály lassan népesebb, mint az európai és az USA középosztálya együtt.
Azaz üzletileg jobban megéri mobilra fejleszteni, és a keleti távolkeleti piacra tervezni, mint a kiégőben lévő európai, amerikai piacra.

Kb. ez volt a lényege, nem pontos fordítás.
És igen. Erről van szó, körülbelül.

muki

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

Biztos nem számítottak ekkora népharagra. Keményen elbaltázott lépés ez.

válasz erre

Patrik94

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

5t3v3nk3 írta:
Olvastam egy NAGYON jó meglátást a témában facebookon:

A fő gamer piac Kínában épül fel lassacskán hatalmas módon megerősödve. Ott a Mobil a fő platform.
A Kínai vásárlóerő hatalmas, a középosztály lassan népesebb, mint az európai és az USA középosztálya együtt.
Azaz üzletileg jobban megéri mobilra fejleszteni, és a keleti távolkeleti piacra tervezni, mint a kiégőben lévő európai, amerikai piacra.

Kb. ez volt a lényege, nem pontos fordítás.
És igen. Erről van szó, körülbelül.
Persze csak épp emiatt a felfogás miatt vannak kiakadva sokan. Nem CSAK a maximális profitról kell szóljon a játékfejlesztés.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Diablo III
5.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
zender profiljaDav2377 profilja