Ratchet And Clank: A Crack In Time: Az első trailer

2009. március 29.
2.5201
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A héten a Sony teljesen váratlanul bejelentette a Ratchet & Clank saga folytatását hivatalos minőségben, amelynek érkezéséről a Quest For Booty végigjátszásakor szerezhettünk először tudomást.

A furcsa, ám hatékony és mulatságos platform páros hosszú epizódokon keresztül harcol már együtt, időnként egymástól külön válva, furcsábbnál furcsább teremtmények ellen. Bolygók között utaznak, csavarokat gyűjtögetnek és mindenféle elmés kütyüvel fegyverkeznek.

A platformer duó viszont ismét nagy slamasztikába kerül, Ratchet újfent Clank barátja kiszabadítása céljából kerekedik fel egy kalandos utazásra, amely ezúttal túlmutat a puszta térben való mozgolódásokon, az idő szövevényes szálain is kitérőt teszünk, miközben újabb részletekre derülhet fény a páros máig eltitkolt múltjából. Az érkezése ősszel várható, arra pedig továbbra sem tudjuk a választ, hogy milyen formában szánják majd megjelentetni a folytatást. Letölthető, jóárasított, vagy teljes árú, lemezes kalandnak szánják? Mindenesetre felbukkant a Crack In Time első, nem túl beszédes beharangozó videója, elhoztuk, lejjebb találjátok.

#tv#
2 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

16 éve, 1 hónapja és 5 napja

[Tiltott felhasználó!]

marco

16 éve, 3 hónapja és 17 napja

Hát igen, sokat nem árul el a video, de a cuccot tárt karokkal várjuk!kacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja