Quantum Conundrum: Steamen már elérhető, konzolokra júliusban lesz a premier

2012. június 22.
1.4531
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Square Enix legfrissebb sajtóközleményéből megtudtuk, hogy a Quantum Conundrum végre napvilágot látott a Valve digitális disztribúcióján, avagy a Steamen, így akinek már korábban felkeltette az érdeklődését a puzzler, az végre meg is vásárolhatja azt, méghozzá 15 eurós árcédulával.

A friss információk sorát erősíti még, hogy a játékhoz elérhetővé vált a season pass is, amelyet egy kicsit drágábban, mintegy 20 euró ellenében vásárolhatnak meg a fanatikusok.

Természetesen a konzolos játékosoknak sem kell aggódniuk, hiszen a Square Enix hivatalos közleménye szerint alig három hét múlva már köztünk lesz a Quantum Conundrum játékgépekre szánt változata is, méghozzá hasonló árcédulával, az európai territóriumban július 11. magasságában, amikor Xbox Live-on és PlayStation Networkön is megjelenhet a projekt.

Az Airtight Games által fejlesztett alkotásban egy Portal veterán is közreműködött, így talán senkinek nem jelent meglepetést, hogy a játéknak van is némi köze a Valve agymenéséhez.
Quantum Conundrum végre napvilágot látott a Valve digitális disztribúcióján, avagy a Steamen, így akinek már korábban felkeltette az érdeklődését a puzzler, az végre meg is vásárolhatja azt, méghozzá 15 eurós árcédulával.'>
1 hozzászólás

totyak

11 éve, 6 hónapja és 25 napja

Már a megjelenés előtt szemügyre vettem a játékot, de aztán mégsem vettem meg. Lehet, hogy pótolnom kellene az elmaradást.

válasz erre
Quantum Conundrum
4.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja