PS4-re látogat a The Banner Saga, a Toren, a Kyn és az Armikrog

2014. november 11.
2.0841
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Négy korábban igencsak nagy sikereket elért indie-játék megjelenésének örülhetnek a jövő esztendőben a PS4 tulajdonosai, erről adott ki legalábbis egy közleményt a Versus Evil kiadója.

A cég bejelentette, hogy 2015 elején a Sony újgenerációs konzoljára is elhozza majd például a Stoic kiváló stratégia-szerepjátékát, a The Banner Saga-t, ezen felül pedig az Armikrogot, a Torent, valamint a Kynt is, ami egy kevésbé ismert, de annál elragadóbb viking témájú taktikai szerepjáték.

Mind a négy alkotás már játszható lesz a PlayStation Experience 2014-en, pontos megjelenési dátumot azonban még egyik sem kapott most.
3 hozzászólás

totyak

10 éve, 3 hónapja és 3 napja

Az Armikrog egyelőre tudtommal még nem jelent meg, szóval esélyes, hogy egyszerre jön PC-re és PS4-re.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 3 hónapja és 3 napja

[Tiltott felhasználó!]

VaPe

10 éve, 3 hónapja és 3 napja

Ezekkel szépen fog színesedni a kínálat.mosolygó smiley Jó játékok és PS4-en szokatlanok.

válasz erre
The Banner Saga
6.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja