PS3-on nem tudta megvalósítani a Sony a The Last Guardian-t

2015. június 29.
1.5891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Kiderült végre a valódi igazság azzal kapcsolatban, hogy miért is kellett egy teljes generációt várniuk a rajongóknak a The Last Guardian érkezésére, amit eredetileg még 2009-ben mutatott be a nagy nyilvánosság előtt a Sony.

Shuhei Yoshida most az Eurogamernek őszintén bevallotta, hogy egyszerűen kudarcot vallottak akkor, amikor Fumito Ueda ötleteit megpróbálták átültetni a gyakorlatba, és kénytelenek lettek volna kompromisszumokat kötni ahhoz, hogy a valóságban is megvalósíthassák a bemutatott, illetve megálmodott lehetőségeket.

Ezt azonban szerették volna elkerülni, így bár próbálkoztak új rendszerek, új technológiák alkalmazásával, hiányzott az erősebb hardver és az újgeneráció, tehát lényegében Ueda-san olyan dolgot álmodott meg, amit csak a PS4-en lehetett megvalósítani. Ezért csúszott hosszú éveket a The Last Guardian, ami úgy tűnik, hogy most végre tényleg célegyenesbe érhet.
The Last Guardian érkezésére, amit eredetileg még 2009-ben mutatott be a nagy nyilvánosság előtt a Sony.'>
6 hozzászólás

totyak

9 éve, 6 hónapja és 24 napja

Persze, kamu az egész. 2009-ben még szerintem a kanyarban sem volt a PS4. Akkor miért olyan dolgokat álmodott volna meg, ami az akkori konzolon lehetetlen?

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 6 hónapja és 24 napja

Legalább őszinte volt és bevallotta mint hogy titkolja az igazságos. mosolygó smiley

válasz erre

supermanvsbatman

9 éve, 6 hónapja és 24 napja

nem baj boldog vagyok végre megjelenik ps4-re

válasz erre

GOD

9 éve, 6 hónapja és 24 napja

rDAVE írta:
Jajnemár.... Ne kamuzzatok már, mondjátok ki, hogy elb.sztátok az időt.
Szerintem is ez lesz igazság! Az a E3-a fejtörő úgy volt össze eszkábálva mintha én csináltam volna 30 perc alatt..

válasz erre

zender

9 éve, 6 hónapja és 25 napja

Öööööööö... Oké. Elfogadjuk... röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

9 éve, 6 hónapja és 25 napja

Jajnemár.... Ne kamuzzatok már, mondjátok ki, hogy elb.sztátok az időt.

válasz erre
The Last Guardian
17.599 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja