Postal 2: Lost Island: Mert módunk van rá

2009. január 07.
6.4641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Postal sorozat anno elég szépen felkavarta a játékvilág kedélyeit, hiszen brutalitása nem ismert határokat, hogy trágárságát már meg se említsük.

A beteg humorral felvértezett játék a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend, sőt már készülődik a harmadik rész is, ami nem csak, hogy minden eddiginél szebb lesz, de kivégzési módszereink száma is növekedni fog további morbid és gusztustalan megoldásokkal. A Postal második epizódjához már számtalan modifikáció érkezett, amiknek enyhén szólva is mindig tudtunk örülni, ezért is most köszöntsük köreinkben a legfrissebb szereplőt, a Lost Island-et.

A Lost Island a legfrissebb profi mod a játékhoz, ami saját sztorival lett felvértezve, tehát már ebből is kiderül, hogy nem egy összecsapott dologról beszélünk. A modifikáció másik hatalmas előnye a megszépülés, hiszen a grafikus motoron sikerült javítaniuk a modder srácoknak, de ezen kívül még kerültek bele új fegyverek, új pályák (természetesen), új hangok és a vér ábrázolásán is javítottak.

Ha szeretted a Postal második részét és szeretnél néhány újabb élményt szerezni magadnak ezzel a beteg játékkal, akkor nincs más dolgod, mint rákattintani a lejjebb megtalálható linkre és letölteni a 300 MB-os fájlt, aminek telepítése után indulhatnak a kivégzések és az őrjöngés... Csak saját felelősségre! Postal fanoknak kötelező!

Postal 2: Lost Island mod
8 hozzászólás

Vendég

13 éve, 7 hónapja és 2 napja

fghfh

válasz erre

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 4 napja

Én csak somszédokat keresnék 32. szintról nevem KabocaSari. Kösz.

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 18 napja

SHIT !!!!!!!!!menő smiley

válasz erre

Tibit

16 éve, 7 hónapja és 8 napja

Nálam is a játékelveszés kór tombol, rengeteg veszett már el, a fene tudja hova!szomorú smiley
Még egyik sem került meg, pl. a hőn szeretett Caesar 3, meg h kapcsolódjon a cikkhez anno a Postal 1! Nem tudom mi történik velük, pedig szépen, egy helyen vannak és elvesznek!meglepődött smiley

válasz erre

Raiden

16 éve, 7 hónapja és 8 napja

Lac írta:
Ez elég irónikus kérdés volt Raidenröhögő smiley Amúgy magyar szinkronnal brutális nagyonröhögő smiley
Igen csak a cikk amit nagyrabecsült kollegád írt,azt sugallta hogy idegenkedik,az ilyen stílusú játékoktól..Nekem is magyar szinkronnal volt meg,de sajnos elveszett..mosolygó smiley

válasz erre

Lac

16 éve, 7 hónapja és 8 napja

Ez elég irónikus kérdés volt Raidenröhögő smiley Amúgy magyar szinkronnal brutális nagyonröhögő smiley

válasz erre

Maniac

16 éve, 7 hónapja és 9 napja

Mi az, hogy! Az egyik kedvenc játékom!kacsintó smiley

válasz erre

Raiden

16 éve, 7 hónapja és 9 napja

Megtaláltad a gyenge pontom!!röhögő smiley Megvolt sokáig a Postal 2 imádomröhögő smileyröhögő smiley Ha ez miatt betegnek tartasz bevállalom!röhögő smileyröhögő smiley Maniac Te még nem próbáltad ki?kacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljaBotyi profiljamarco profilja