Pontos megjelenési dátumot kapott a Gears of War 3!

2011. február 24.
2.3771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Megtörtént a tegnapi napra meghirdetett nagy Gears of War 3 bejelentés, amint pedig arról több forrás is előzetesen beszámolt, valóban a pontos megjelenési dátumot takarta az Epic nagy leleplezése, így immáron biztosra vehetjük, hogy idén szeptemberben várható a boltok polcaira a népszerű sorozat harmadik epizódja.

Mivel pontos datálást emlegettünk, természetesen napot is tudunk már mondani, világszerte ugyanis szeptember 20-án esedékes a piros betűs ünnep.

A történet apró vesztesei a Japánok, akik az Epic szerint úgy tűnik, nem tartoznak a világhoz, hiszen náluk csak két napos késéssel, szeptember 22-én várható a harmadik Gears of War érkezése. A nagy leleplezés mellett az illetékesek egyébiránt megosztottak velünk még néhány további információt a többjátékos módról, de az újabb pályák nevein túl nem jutottunk érdemleges frissítéshez, ellenben kiderült, hogy a fegyverfelhozatalban már érhetnek minket meglepetések, a klasszikus Hammerburst és a Lancer mellett ugyanis itt lesznek olyan új csettegők, mint a Bayonet Charge, a Retro Lancer, a Sawed-off Shotgun, a OneShot, az Incendiary Grenade, vagy a Digger Launcher. Szeptember 20, jegyezzük meg!
1 hozzászólás

totyak

6 éve, 8 hónapja és 24 napja

Pontosan tartották az adott szavukat, szeptember 20. lett a kiadási nap.

válasz erre
Gears of War
4.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljarDAVE profiljawazko profiljaStarjumper profiljagery1113 profiljaGargameth profilja