Pontos megjelenési dátumot kapott a Battlefield: Bad Company 2: Vietnam expanzió

2010. december 01.
2.4091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Még egy Battlefield hír a mai napra, közvetlenül a harmadik epizód jó hírei után.

Boldogságunk természetesen most se hagyjon el, ugyanis végre pontos megjelenést kapott a franchise Bad Company 2 tagjának első és feltehetően utolsó kiegészítője, avagy a Vietnam, amit az illetékesek hosszas fejlesztési idő után még bőven karácsony előtt megjelentetnek. Hogy pontosak legyünk, a hivatalos közlemény szerint december 18-án várható a játék érkezése PC-re, majd három nappal később, tehát december 21-én konzolokra is.

Ha hihetünk a sajtóanyagnak, a dátumok hivatalosak és minden régióra érvényesek, csúszás nem várható, azt azonban érdemes megemlíteni, hogy csak és kizárólag digitális formában lesz elérhető a bővítmény. Így a PC-s játékosok az EA Store kínálatában találják majd meg, míg a konzolosok az Xbox Live-on és a PlayStation Network-ön lelhetik fel a Vietnam expanziót, amely a hideg téli időben a valamikor vietnami háborút kívánja képernyőinkre varázsolni. A dátumok tehát adottak, az árcédulára pedig 15 dollár, avagy 1200 MS pont lesz ráírva.
nincs még hozzászólás

Battlefield: Bad Company 2
11.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja