PlayStation Portable 4000, UMD meghajtó nélkül?

2009. március 03.
2.4221
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A PlayStation Portable eddig már két ráncfelvarráson van túl, és egyik sem volt radikális újragondolásnak nevezhető.

A második modell karcsúbb lett, nagyobb belső memóriával, míg a harmadik modell egy beépített mikrofont és egy jobb minőségű kijelzőt tudott felmutatni. A negyedik típus érkezéséről egyre többet hallani, sőt, már azt is erősen tárgyalgatják a médiában, hogy a négyezres széria a fizikai adathordozó korongok meghajtóját is mellőzni fogja majd.

Azaz, az eddigi állás szerint egy olyan zsebkonzolt kapnánk a kezünkbe, hordozható JátékÁllomás brand alatt, amely elcsúsztatható képernyővel lenne képes csökkenteni a fizikai méreteit, sőt, kizárólag a digitális disztribúcióra támaszkodna, avagy, csupán letölthető címeket lehetne rajta játszogatni. Ez az elgondolás egyelőre életképtelen lenne, hiszen per pillanat a masina játékkínálatának csupán a töredéke tölthető le hivatalosan a PlayStation Store-ról. Erre lenne megoldás, amennyiben a Sony minden címet megjelentetne a jövőben digitális letöltésre felajánlva.

Szintén beszédtéma, hogy a pletykált négyezres modell összecsukott állapotban is képes volna például olyan játékok irányítását kiszolgálni, mint például a LocoRoco, amely nagyrészt a felső flippergombokra támaszkodott, leszámítva a kis gömböcök széthullasztására szolgáló akciógombot. Úgy hírlik, hogy a nyári E3 alkalmával fogja a japán elektronikai óriás bemutatni a még be sem jelentett, sőt erősen tagadott, újragondolt PlayStation Portable modellt.

Játsszunk csak el a gondolattal. A Sony egy valódi játékhullámot zúdít ránk az idei esztendőben, amelynek olyan, már bejelentett sikervárományosok képezik részét, mint az első portábilis MotorStorm, vagy a LittleBigPlanet. Az új modell és a felfedett játékkínálat bizonyára még többeket csábítana vásárlásra, viszont a szóban forgó négyezres modell szoftverellátásához Wi-Fi net kapcsolatra, vagy egy asztali számítógépre lenne szükség, tekintve, hogy az nélkülözné a fizikai meghajtót.

Emellett egy igen méretes belső memória sem ártana, szem előtt tartva, hogy hosszabb útra több játékot is szeretnénk magunkkal cipelni. Egy UMD kapacitása 1.8GB, persze ezt a korlátot csak igen kevés játék feszegeti. Mennyire lenne vajon népszerű egy csak digitális disztribúcióra szánt handheld, amely külsőre ugyan állatian kívánatos, viszont a teljes eddigi lemezes gyűjteményünket lejátszani képtelen, sőt, az új cuccok megvásárlásához is segédeszközök szükségesek, úgy mint PC, vagy minimum vezeték nélküli hozzáférési pont.

Ehhez még nem számoltunk hozzá egy legalább 8GB-os memóriakártyát, amelyre a letöltött játékainkat raktározgatnánk el. Alternatívaként a Sony már alapból dobhatna bele egy belső tárhelyet, akár flash alapú, akár winchester formájában. Utóbbi olcsóbb megoldásnak bizonyulna amennyiben nagy tárhelyekben gondolkodunk, viszont energiaigényesebb megoldás a flash memóriánál. Kiderül, hogy miként fog összeállni ez a kép, egyre többen hisznek létezésében, nyilván nem csak teóriákra támaszkodva, de ha ez valóban csak egy hardver revízió, akkor nagyon merész húzás a Sony-tól.
17 hozzászólás

FutuRetrO

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

Helme írta:
Persze, hogy az a jövő, de nem most. Ez 180 fokos fordulat lenne, ráadásul úgy, hogy rengeteg nagy cím érkezik. Ez azt jelentené, hogy idén akarnak egy szép befejezést produkálni, amivel lezárnak egy korszakot? Tavaly év végén volt egy összesített statisztika, melyben mutatták, hogy a kalózkodást jelentősen vissza tudták szorítani. Ekkor lehetett már hallani arról, hogy egyre többen táncolnak vissza ehhez a platformhoz. Én úgy tudom, hogy ez az egész úgy pattant ki, hogy David Parry beszélt az egyik tervezővel, aki elmondta, hogy még a prototípus sincsen kész, de a vezetőségi körben nagy harcok dúlnak, hogy a ,,megbukott" UMD-t, visszahelyezzék az új változatba vagy pedig valami új koncepciót dolgozzanak ki.
Ez azt eredményezné ha nincs internet nincs PSP. Plusz ott a Store is. Gyakran hallottuk, hogy Magyarországon nem tudni, hogy mikor lesz. Tokióban döntik el.
Eleve tévhitben élsz a PS Store-ral kapcsolatban. Sima, "eperkés" kártyával vásárolhatsz bármikor a Store-on, teljesen korrekt valuta váltási áron, Forintos bankszámlával. Minek sír mindenki a magyar Store-ért? Olcsóbb nyilván nem lenne, maximum a Dowload felirat helyett a letöltés lenne. röhögő smiley Hurrá. kacsintó smiley Minden pletyka alapon működik még a téma körül, ahogy a tavaly karácsonyra "ígért" 4000-es PSP-d is az volt, meg az idénre jósolt PSP2-d is. Már csak az egyik jöhet be, kiderül. röhögő smiley

válasz erre

Helme

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

Persze, hogy az a jövő, de nem most. Ez 180 fokos fordulat lenne, ráadásul úgy, hogy rengeteg nagy cím érkezik. Ez azt jelentené, hogy idén akarnak egy szép befejezést produkálni, amivel lezárnak egy korszakot? Tavaly év végén volt egy összesített statisztika, melyben mutatták, hogy a kalózkodást jelentősen vissza tudták szorítani. Ekkor lehetett már hallani arról, hogy egyre többen táncolnak vissza ehhez a platformhoz. Én úgy tudom, hogy ez az egész úgy pattant ki, hogy David Parry beszélt az egyik tervezővel, aki elmondta, hogy még a prototípus sincsen kész, de a vezetőségi körben nagy harcok dúlnak, hogy a ,,megbukott" UMD-t, visszahelyezzék az új változatba vagy pedig valami új koncepciót dolgozzanak ki.
Ez azt eredményezné ha nincs internet nincs PSP. Plusz ott a Store is. Gyakran hallottuk, hogy Magyarországon nem tudni, hogy mikor lesz. Tokióban döntik el.

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

Helme írta:
Korrekt. Szerintem is teljesen értelmetlen lenne. Ahhoz, hogy a vásárlók ne balhézzanak minimum egy 40-60 gigás merevlemezt kéne belepakolni. Ezenkívül nálunk még mindig nem elérhető a Store (jó, különböző buherálással, dollár alapú bankkártyával megoldható), így azt minden országban ki kéne építeni. Aztán ugye itt van az a csúnya w-vel kezdődő szó és maga a tevékenység. Az UMD, visszatartó erő az illegális letöltéssel szemben, ugyan is itt fizikailag is érintkezhetünk a játékkal. Doboz, füzet, UMD stb... Ha már le kell tölteni akkor úgy is mindenki a warezról fogja és le****ják, hogy ott a PS Store. Azért előnye is lenne. A játékok jóval olcsóbbak lennének. Amúgy meg ez az egész David Parry Twitter-es üzenetére alapszik szóval elég kacsaszagú.
Jó, akkor vedd ide, hogy lépni kell, mert nem véletlenül ilyen kevés az igazán nagy cím a platformon. Egyik kiadó sem kíván harcba szállni a kalózkodással. Kinyomsz 1 millió példányt egy UMD-s játékból, fele a nyakadon marad. A digitális változatnál nincs ekkora deficit termelési lehetőség, ezen nem kizárt, hogy felbátorodnának a többi fejlesztők is. Az, hogy szerinted mi kacsa, mi sem, engem speciel nem mozgat, de azt próbáld meg ész érvekkel megcáfolni, hogy a digitális disztribúció a jövő. Akár az új PSP revíziónál, akár majd csak a PSP2-nél, de elkerülhetetlen. Két-három éve azt sem tudtuk konzolosok hogy mi a f*sz az a digitális árusítás, most meg lassan a legtöbbünk játékkészletének a fele ilyen úton-módon van. Hagyjuk ott a Lumines-t, a Söldner X-et, vagy a Tekken Dark Resorrection-t annyiért? Dehogy hagyjuk! Szóval csak ésszel. kacsintó smiley Egyébként akkor gondolkodj el azon, hogy a Sony vajon miért jelentette be tavaly az összes SCEJ produktumát letölthető formában is? Heeeeeeeeeeeee?

válasz erre

Helme

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

Korrekt. Szerintem is teljesen értelmetlen lenne. Ahhoz, hogy a vásárlók ne balhézzanak minimum egy 40-60 gigás merevlemezt kéne belepakolni. Ezenkívül nálunk még mindig nem elérhető a Store (jó, különböző buherálással, dollár alapú bankkártyával megoldható), így azt minden országban ki kéne építeni. Aztán ugye itt van az a csúnya w-vel kezdődő szó és maga a tevékenység. Az UMD, visszatartó erő az illegális letöltéssel szemben, ugyan is itt fizikailag is érintkezhetünk a játékkal. Doboz, füzet, UMD stb... Ha már le kell tölteni akkor úgy is mindenki a warezról fogja és le****ják, hogy ott a PS Store. Azért előnye is lenne. A játékok jóval olcsóbbak lennének. Amúgy meg ez az egész David Parry Twitter-es üzenetére alapszik szóval elég kacsaszagú.

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

Ryo san írta:
A véleményemet ismeritek,egy párszor már kifejtettem.Soha nem adnék pénzt letölthető játékért.
Forraljunk egy kis agyvizet, Drága Barátom? röhögő smiley Mi történne akkor, ha az E3-on a Sega bejelentené a Shenmue III-at, a PlayStation Store-ra, csakis oda? röhögő smiley Viccen kívül, mint láthatod, többen is vagyunk ezzel így, számunkra a dobozos játék az élmény és az érték, mert szeretjük látni egy helyen, mit dobáltunk össze a sok-sok év alatt. mosolygó smiley Lépj a klubba, hithű szamuráj társunk. röhögő smiley

válasz erre

Ryo san

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

A véleményemet ismeritek,egy párszor már kifejtettem.Soha nem adnék pénzt letölthető játékért.

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

norbertony írta:
Márpedig én ha valamit megveszek akkor nem szívesen nyomok egy delete opciót. És előbb-utóbb kevés lesz a memória. Így vagyok a PS3-al is, már szinte semmi helyem nincsen és ha kijön egy új játék az az első amit megnézek, hogy mennyit foglal. Sajnos a RE5-ről már tudom hogy 5GB.meglepődött smiley
Úúúú, a PS3, az meg a másik történet, már lassan sündisznót csinálok belőle, teletűzgélem mindenféle pendrive-okkal, hogy legalább a képek, meg a zenék ne vegyenek el hasznos helyet a játékoktól. A Street Fighter IV beérte 2GB installációs hellyel, de persze az bármikor törölhető, hiszen lemezről is működik és akármikor vis****akható. De ha most csak arra a 60GB-ra kéne hagyatkoznom, lemezek nélkül, felvágnám az ereimet. röhögő smiley

válasz erre

norbertony

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

Márpedig én ha valamit megveszek akkor nem szívesen nyomok egy delete opciót. És előbb-utóbb kevés lesz a memória. Így vagyok a PS3-al is, már szinte semmi helyem nincsen és ha kijön egy új játék az az első amit megnézek, hogy mennyit foglal. Sajnos a RE5-ről már tudom hogy 5GB.meglepődött smiley

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

norbertony írta:
Márpedig jól látod a dolgokat Futu. Szerintem hamar visszafogják sírni a lemezes korszakot. Lehet, hogy akkor én is kalózkodni fogok ha ez a korszak bejön.
Ezen egyébként csak mi, gyűjtők agonizálunk. röhögő smiley Hogy jajj, mi lesz 8 év múlva a gyűjteményemmel. röhögő smiley Valószínűleg a legtöbben megveszik, letöltik, egy év múlva elfelejtik, letörlik és szép lassan generációt váltanak, felhalmozott műanyag "hulladék" nélkül. Kérdés, hogy a gyűjtők, vagy a többiek vannak-e túlnyomó többségben. Mert ha megtelt a memória, ki kell írni szutyi lemezekre őket. Elég kiábrándító megoldás. röhögő smiley Szomorú jövőkép, bár kényelmesebb, viszont értéktelenebb is ilyen szempontból.

válasz erre

norbertony

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

Márpedig jól látod a dolgokat Futu. Szerintem hamar visszafogják sírni a lemezes korszakot. Lehet, hogy akkor én is kalózkodni fogok ha ez a korszak bejön.

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

Sőt, a pénzért letöltött cuccokat csak korlátozott mennyiségű hardveren veheted igénybe, míg a kalóz verziót bármelyik gépen tolhatod, nincsenek ilyen korlátok. Nem biztos, hogy jó ötlet teljesen átállni, na.

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 4 hónapja és 16 napja

Azért érdekelne egy közvélemény kutatás végeredménye, amiben felteszik a nagy kérdést, ki venne szívesebben letölthető játékokat? Eddig szinte minden gépet megtörtek a piacon és ha már a fizikai adathordozóval sem kell babrálniuk a kalózoknak, eljöhet egy irdatlanul kegyetlen warez időszak. Mert érdekes módon eddig mindenki a doboz, a borító, meg a polcra pakolás miatt kampányolt a lemezes cuccok mellett. Ha nem vehetnek egy újabb darabot a polcra, pénzért valószínűleg nem töltik le majd annyian. Ha már PC úgyis van mellette, akkor inkább egy warez site-ot látogat az illető a PS Store helyett, minek is költsön rá, ha a végeredmény ugyanaz lesz? Lehet, hogy én vagyok túlzottan elfajzott, de biztos, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja