Playstation Move: Bemutatkozott a PS3 új kontrollere

2010. március 11.
1.9161
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Sok néven emlegették már a Sony mozgásérzékelős irányítóját, ám a tegnapi sajtókonferencián végre kiderült az igazi neve.

Örömmel jelenthetjük, hogy a hivatalos név a Move, azaz mozgás, ami tökéletesen reprezentálja a kontroller funkcióját. Peter Dille, az SCEA egyik tagja szerint az irányítópad gyors és precíz, ami miatt rengeteg játékban válhat hasznossá. Verekedős játékokhoz és golfjátékokhoz éppen olyan ideális választás lehet, mint first person shooterekhez. A Move kapcsán már azt is lehet tudni, hogy mely játékok támogatják az eszközt a jövőben.

A bemutató során ugyanis megannyi játékot demóztak a Move segítségével. Az első ilyen a Sports Champions volt, amelyben a Gladiator Duelt láthatták először a közönség tagjai. Itt egy pajzs és egy kard volt a főszerepben, és a dupla Move kontrollerrel rendkívül folyékonyan tudott küzdeni ellenfelével a bemutatót levezénylő ember. A sportjáték mellett a résztvevők láthatták még a Little Big Planet bemutatóját, továbbá az Eyepet is megmutatta, hogy mire is képes a Move. Végül a SOCOM 4 következett, amelyben már a Move Wii Nunchuck-ra emlékeztető kiegészítője is bemutatkozott; az egész játékot végig lehet vinni a mozgásérzékelős kontroller segítségével, amely már most azt bizonyítja, hogy a Move nem csupán a casual réteget célozza meg.
4 hozzászólás

sobykaa

15 éve, 10 napja

najó nem fikázom tovább mert a ps-esek kinyírnakröhögő smiley

válasz erre

sobykaa

15 éve, 10 napja

olyan mint egy távirányítóröhögő smiley

válasz erre

sobykaa

15 éve, 10 napja

az a nagy kék golyó mi ott a tetején?röhögő smiley

válasz erre

Drasko22

15 éve, 3 hónapja és 7 napja

király... láttam ahogy a pali keni vele a socom4-et, első ránézésre nem kell több idő az elsajátításához mint a sima joy-hoz... de gondolom az ára sajna nem lesz egyenlő a hagyományos controllerel...

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
GDC 2010
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaMonyo profiljaKisember001 profilja