PlayStation Network-re vándorol a Parasite Eve

2011. február 28.
3.5821
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Már jó ideje megy a huzavona azzal kapcsolatban, hogy a valamikori Parasite Eve végre megjelenhessen a PlayStation Network kínálatában, ám a Square Enix brigádja eleddig nem úgy állt a dolgokhoz, mint ahogyan kellett volna.

A mai nap reggelén azonban végre történt valami, lévén a korbesorolási hivatal listázta végre a Parasite Eve nevet, amely egyértelműen arra utal, hogy a PlayStation Network-re látogat a játék, méghozzá a PSone Classics kategóriába.

A témával kapcsolatban külföldi kollégáink már felkeresték a Square Enix-et, ők azonban egyelőre még nem reagáltak a levelekre. A franchise-ról mindemellett tudni kell, hogy első része eredetileg 13 évvel ezelőtt látott napvilágot Japánban, második epizódja pedig már felkerült a PlayStation Network-re, méghozzá tavaly novemberben, így éppen itt lenne az ideje, hogy a debütáló epizód is kövesse azt. Szintén ide kapcsolódik, hogy a Parasite Eve mellékszálként számon tartott The 3rd Birthday még tavasszal megjelenhet a nagyvilágon, így ha valamikor, akkor most lenne a legaktuálisabb megismertetni a fanatikusokat az előzményekkel.
1 hozzászólás

totyak

11 éve, 6 hónapja és 18 napja

Ha már sikerül nekik elérni, hogy PSN-re mehessen a játék, akkor miért nem tudják megtenni, hogy minden régióban elérhető legyen. Európában nem is kapható, a Japán és É-Amerikai PSN kiadások között meg hónapos csúszások voltak.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaRemulto profiljamarco profiljaBotyi profiljaGargameth profilja