PlayStation 4-re is érkezik a Diablo III: Reaper of Souls kiegészítő

2013. október 18.
1.8481
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Blizzard egy elő-BlizzCon 2013 keretein belül nemrégiben megerősítette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem csak PC-re, hanem majd PlayStation 4-re is elérhető lesz a Diablo III első kiegészítője, avagy a Reaper of Souls.
 

Hogy mi a helyzet a kurrens generációs változatokkal, az egyelőre ugyan még kérdéses, ellenben a PlayStation 4-re szánt verziót is csak a november 8-án kezdődő BlizzCon 2013-on jelenti majd be a cég formálisan, sőt mi több, a helyszínen már kipróbálható is lesz a PC-s változattal egyetemben.

A Diablo III: Reaper of Souls kiegészítő egyébiránt PlayStation 4-en teljes DualShock 4-támogatással, valamint az új közösségi tulajdonságok kihasználásával készülődik, tartalmát tekintve pedig egy vadonatúj kaszt, valamint egy új történet is várja majd a rajongókat.
4 hozzászólás

juhaszandor

12 éve, 8 hónapja és 3 napja

I3enG írta:
nem az a meglepetés, hanem hogy CSAK PC-re és PS4-re van bejelentve hiába jött ki az alapjáték a kurrens konzolokra
Hát ez így elég kellemetlen tud lenni. Rossz annak, akit érdekel a széria, megvettem kurrens konzolra és most nem kapja meg a kieget.

válasz erre

I3enG

12 éve, 8 hónapja és 5 napja

totyak írta:
Nem nagy meglepetés. Ha az alapjáték jön PS4-re, akkor miért maradni ki a kiegészítő?
nem az a meglepetés, hanem hogy CSAK PC-re és PS4-re van bejelentve hiába jött ki az alapjáték a kurrens konzolokra

válasz erre

totyak

12 éve, 8 hónapja és 5 napja

Nem nagy meglepetés. Ha az alapjáték jön PS4-re, akkor miért maradni ki a kiegészítő?

válasz erre

kpal

12 éve, 8 hónapja és 5 napja

Van benne ujdonsag kacsintó smiley

válasz erre
Diablo III: Reaper of Souls
9.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
wiiliam profiljamarco profilja