PlayStation 4-es verekedős játékot tervez az Arc System Works

2013. április 08.
2.5431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy rendkívül érdekes interjú látott napvilágot nemrégiben a Dengeki magazin fordításában - az eredeti beszélgetést a japán Shoryuken készítette -, amelyet a BlazBlue-sorozat producerével, Toshimichi Morival rögzítettek az újságírók.

A beszélgetésből megtudtuk, hogy az Arc System Works kötelékébe tartozó fejlesztő és kis csapata azt tervezi, hogy akárcsak a PlayStation 3 indulását követően a BlazBue megalkotásával, úgy a PlayStation 4 megjelenésekor egy újabb árkád verekedős sorozattal szeretnék majd erősíteni a next-gen konzol felhozatalát.

A producer bővebb részleteket még nem osztott meg terveikről, de arra ettől függetlenül is mérget vehetünk, hogy egy oldalnézetes, klasszikus és egyben kiváló árkád verekedős játékot fognak készíteni az újegenerációs PlayStation-konzolra is, ahogyan azt már megszokhattuk tőlük a múltban.
2 hozzászólás

Maniac

11 éve, 11 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
A hír kissé félrevezető, nem tudom fordítás miatt, vagy tényleg ez volt a nyilatkozat, de a PS3 2006-ban jelent meg, az első BlazBlue meg 2009-ben jött rá, illetve EU-ba 2010-ben. Az röpke 3-4 év, és nem a fejlesztés tartott eddig, hiszen Japánban 2008-ban debütált arcade gépeken. Most viszont lunch címet szeretne az Arc. Tehát ez anno a PS3 esetében nem így volt.
A fogalmazás volt félreérthető, javítottam. A Blazblue nem volt kezdőcím valóban.

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 23 napja

A hír kissé félrevezető, nem tudom fordítás miatt, vagy tényleg ez volt a nyilatkozat, de a PS3 2006-ban jelent meg, az első BlazBlue meg 2009-ben jött rá, illetve EU-ba 2010-ben. Az röpke 3-4 év, és nem a fejlesztés tartott eddig, hiszen Japánban 2008-ban debütált arcade gépeken. Most viszont lunch címet szeretne az Arc. Tehát ez anno a PS3 esetében nem így volt.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja