PlayStation 4 és Xbox One egy gépben: ez a PlayBox

2015. január 15.
2.4711
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Már a cím is elég furcsán hangzik, hiszen az Xbox One és a PlayStation 4 komoly riválisnak számít, ám bizonyára sokan vagytok úgy, hogy ha már lehetne, akkor mindkét gépet a televízió alatt látnátok.

Ed Zarick is valami hasonlót gondolhatott, amikor megalkotta a PlayBox-ot. Edet egyébként a PlayStation 4 laptop kapcsán ismerhettétek meg, de csinált már hasonlót Xbox 360-ból és Xbox One-ból is.

A PlayBox azonban az említett megoldásoknál is különlegesebb, hiszen korunk két uralkodó konzolját ötvözi, melyekhez egy 22 hüvelykes képernyő is társul. Persze cserébe nem olyan kompakt a szerkezet, mint elődjei, illetve a két rendszert egyszerre nem tudjuk két külön kijelzőn futtatni, de ezektől eltekintve tényleg egy mérnöki remekműt ismerhetünk meg a PlayBox személyében.
11 hozzászólás

totyak

10 éve,

Nekem inkább külön kellene a kettő, saját, eredeti kinézetben. De amúgy elég lenne csak egy PS4 is.

válasz erre

kylx

10 éve,

Imperator írta:
Még ha egy kis visszafele kompatibilitás is lenne benne, akkor már tényleg tökéletes lenne. röhögő smiley
akkor ps4/ps3/xbox360/xbox1 egy gépben... nevezzük PBOX371-nek! röhögő smiley

válasz erre

Imperator

10 éve,

Még ha egy kis visszafele kompatibilitás is lenne benne, akkor már tényleg tökéletes lenne. röhögő smiley

válasz erre

Hát én is szívesen elfogadnék egy ilyet. röhögő smiley
Szerintem még egész jól is néz ki, plusz egy kis lakásban még kényelmesen el is lehet rakni.

válasz erre

Yanez

10 éve,

Neurotic írta:
Engem az a megoldás érdekelne, hogy pc-re hogy lehetne vagy a ps4 vagy az xbox one szoftverét hackelni röhögő smiley Lényegében mindkettő elég közel áll már a mostani pc-k architektúrájához, volt is anno botrány belőle, hogy az Xbox One bemutatókat valójában tuning pc-kről hajtották. Szóval nem hiszem, hogy túl nagy nehézséget okozna pc-n futtatni őket.
Vegyél már konzolt ember, ha ilyeneken agyalsz! röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

10 éve,

Én jobban örülnék a két gépnek külön és gyári csomagolásban... mosolygó smiley

válasz erre

Neurotic

10 éve,

Engem az a megoldás érdekelne, hogy pc-re hogy lehetne vagy a ps4 vagy az xbox one szoftverét hackelni röhögő smiley Lényegében mindkettő elég közel áll már a mostani pc-k architektúrájához, volt is anno botrány belőle, hogy az Xbox One bemutatókat valójában tuning pc-kről hajtották. Szóval nem hiszem, hogy túl nagy nehézséget okozna pc-n futtatni őket.

válasz erre

zender

10 éve,

Zseniális ez a srác!röhögő smiley Hihetetlen mit össze nem eszkábál!röhögő smiley

válasz erre

jezzahun

10 éve,

szeretnék egy ilyet magamnak.. köszönöm aki támogatna egy ilyennel!!! mosolygó smiley szívesen elfogadommosolygó smiley

válasz erre

Hentes

10 éve,

Nagyon állat!röhögő smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 1 napja

Kell ! Basszus ez mekkora zsír ! röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja