PlanetSide: Készül a folytatás

2009. szeptember 27.
3.2641
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A PlanetSide jelentősége vitathatatlan.

Igaz, hogy nem műfajteremtő alkotás, de ez volt az első MMOFPS, amelyik szélesebb körben is el tudott terjedni. Persze ez a szélesebb kör sehol sincs a vezető MMO-k előfizetőinek számához képest, ennek ellenére a mai napig létezik egy lelkes réteg, amely szabadidejét előszeretettel tölti a PlanetSide által teremtett virtuális univerzumban. Ez azért is nagy szó, mert a Sony Online Entertainment 2003-ban indította el a szervereket, és egyelőre - ha hihetünk az ígéretének - esze ágában sincs lekapcsolni azokat.

A folytatás azonban már lassan időszerű lenne, hiszen 6 év alatt még egy mérsékeltebb sikerű programnál is bele szoktak kezdeni a második felvonás felvázolásába. A csapat most érezte úgy, hogy érdemes lenne továbbfejleszteniük a produktumot. Nem is késlekedtek sokáig, rögtön akcióba léptek, és a PlanetSide jelenlegi játékosainak kiküldtek egy kérdőívet, méghozzá azzal a kísérőszöveggel, hogy "tervezzük, hogy kiterjesztjük a PlanetSide univerzumot egy újabb játékkal, és szükségünk van a segítségetekre a dizájnnal kapcsolatban". Az e-mail emellett tartalmazza a korábban már említett ígéretet is, miszerint az első PlanetSide ettől függetlenül továbbra is életben marad.

Tehát hivatalos bejelentés egyelőre nem történt, de a srácok által szétszórt üzenetek majdnem felérnek vele. Továbbra is figyelemmel kísérjük a készülődő projekt sorsát, és ha hírt kapunk újabb részletekről, értesítünk Titeket is.

(A kép természetesen az első részből származik.)
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaKisember001 profilja