Pirates of the Burning Sea: Ingyenes kiegészítő érkezik

2009. szeptember 19.
2.6911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A Pirates of the Burning Sea 2008.

januárjában nyitotta meg a szervereit, mint az első - és mai napig is az egyetlen valamirevaló - kalózos témájú MMORPG. Bár a játékosok nem ugrottak rá egy emberként, az eltelt 1,5 esztendő alatt kialakult körülötte egy akkora felhasználói bázis, amely képes életben tartani a játékot. Ezért gondolta úgy a független csapatként tevékenykedő Flying Lab Software, hogy éppen itt az ideje némi alaposabb vérfrissítésnek. Ez pedig általában egy kiegészítőt jelent, és természetesen ebben az esetben sincs másként.

A srácok elszántságát mutatja, hogy új munkatársakkal kívánják bővíteni a brigádot, hogy minél nagyszerűbb produktummal tudjanak előállni 2010. második negyedévében. A Power and Prestige alcímet viselő expanzió az ilyenkor szokásos újítások mellett bevezeti a Port Governor posztot is. Ez a tisztség azoknak lesz elérhető, akik meghódítottak legalább egy kikötőt, és hosszú távra terveznek falai között. A kormányzók növelhetik a kikötő védelmi képességeit, valamint meghatározhatják a népre kivetett adók nagyságát.

Az egészben a legszebb, hogy mindez ingyenesen kerül az előfizetők kezei közé, a már korábban említett jövő évi időpontban.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja