Phil Spencer szerint még ráfér a munka a Crackdown 3-ra

2018. október 02.
2.7891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Szerencsétlen Crackdown 3-nak biztos pozíciója van eme generáció legkínosabb tényezői közt, lévén még az Xbox One startjakor jelentették be a játékot, és egészen a generáció végéig elhúzódott a fejlesztés.

Ha minden jól megy, 2019 februárjában most már tényleg megjelenik a cucc, az Xbox fejese, Phil Spencer ki is próbálta a Crackdown 3-at, elmondása alapján pedig egészen sokat fejlődött a játék a korábbi állapotához képest, viszont elismerte, hogy kell még rajta csiszolgatni.



Még nem tudjuk, hogy az elkövetkezendő hónapokban mutogatják-e még a játékot, igazából most már teljesen mindegy, ezzel már végképp nem fognak kasszát robbantani, a kérdés csak az, hogy a Microsoftnak miért érte meg ennyi éven keresztül pénzelni a Crackdown 3-at, főleg úgy, hogy a mai napig nem tudjuk, hogy végül benne lesz-e a játékban a megszellőztetett környezetrombolás.
Crackdown 3-nak biztos pozíciója van eme generáció legkínosabb tényezői közt, lévén még az Xbox One startjakor jelentették be a játékot, és egészen a generáció végéig elhúzódott a fejlesztés.'>
4 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 8 napja

Olyan lesz mint a The Last Guardian. PS3-ra ígérték, de csak Ps4-re jött.
Majd a következőre jönni fog. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 9 napja

Hellblade írta:
Szerintem meg egy törlés férne rá.. röhögő smiley
Hehe. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 9 napja

Kár hogy ennyire elhúzták..

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 9 napja

[Tiltott felhasználó!]

Crackdown 3
18.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja