Peter Molyneux szerint semmi kiemelkedő nincs a GTA 5 eladásaiban

2013. szeptember 20.
1.8061
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Peter Molyneux, avagy a Fable megalkotója mindig is híres volt nagyzoló nyilatkozatairól, de a Mobile Entertainment konferencián most bizonyára milliókat haragított magára, hiszen elmondása szerint semmi különleges nincs a GTA 5 eladásaiban.

Peter mindezt még a játék pontos eladási adatai előtt osztotta meg a sajtóval, amikor elemzők még arról beszéltek, hogy egy hónap alatt sikerül elérnie a játéknak az 1 milliárd dolláros bevételt, de ma már tudjuk, hogy ezt kis híján az első napon teljesítette.

Molyneux azonban még nem tudta, így elmondása szerint semmi kiemelkedő nem lenne abban, ha ezt az eredményt teljesítené a GTA 5 az első hónapban, legalábbis a fejlesztésekre fordított költségek alapján semmiképpen sem.

Peter hozzátette, hogy több olyan mobiljáték is létezik, amelyek megjelenésük napján már 3-5 millió dolláros bevételt hoznak úgy, hogy nagyon minimális költségeket öltek bele a fejlesztők. A Fable egykori alkotója szerint ez a kiemelkedő!
5 hozzászólás

LolZ

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Hát már ezt hiányoltam.röhögő smiley Tudtam hogy lesz valami ilyesmi.Ez már megszokott.Egyébként mrxtennek nagyon igaza van.

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Új projekttel persze, hogy nem lehet ennyit összeszedni, de azért rockstar se ma kezdte. Felépítették már egy hírnevet maguknak.

válasz erre

mrxten

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

na igen, mindenki oda van az eladások számaitól de a ráfordított költségekről senki nem beszél
mert a nyereség mértéke sosem a látható szám, hanem a ráfordított összeg és a befolyt pénzek különbözete
a ráfordításról meg senki nem beszél
csak "állítólag" formában ami vagy igaz vagy nem

válasz erre

totyak

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

De ha az ő játéka teljesítene ilyen szépen, az biztos nagy dolog lenne.

válasz erre

Ravor

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Valóban igazat állít Monlyneux, hogy az a kiemelkedő, amikor mobil platformon a még szinte ismeretlen, vagy tán félig ismeretlen mobiljátékok kijönnek és milliós bevételek termelnek már az első nap! Ahhoz tényleg nagy teljesítmény kell a fejlesztőktől, illetve akkora hype dömpinget sem tudnak csinálni, mint ami a GTA 5 esetében volt.
Ennek ellenére ugyanúgy kiemelkedőnek tartom a Rockstar új játékának eladásait, hiszen irdatlan hatalmas összegekről van itt szó. Persze erre méltán rásegített az a reklám hadjárat, melyet a játék megjelenése hozott magával.

válasz erre
Grand Theft Auto V
8.255 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja