Pert vesztett a Nintendo a Wii ügyében

2014. június 22.
2.4011
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A Nintendo több éves pereskedés után alulmaradt egy szabadalmi vitában a Philips-el szemben, amely a Nintendo Wii mozgásérzékelési technológiájának ügyében folyt.

A Philips 2011-ben perelte be a japán vállalatot, mert szerintük - és most már a bíróság szerint is - a Remote és a Wii mozgásfelismerési technológiája sérti az ő szabadalmait. Ezzel kapcsolatban két szabadalmat is a Philipsnek ítélt az angol bíróság, azonban egy harmadik szabadalommal kapcsolatban a Nintendo javára döntött.

Ez utóbbi egy test virtuális környezetben való modellezésével kapcsolatos. A Nintendo fellebbez az ügyben.

A Nintendo nyilatkozata az ügyben:
A Nintendo régóta gyártja innovatív termékeit, miközben tiszteletben tartja mások szellemi tulajdonjogait. Reméljük, hogy ez az ítélet nem akadályozza nagysikerű videojáték hardvereink, szoftvereink és kiegészítőink folyamatos értékesítését.

Minden szükséges jogi lépést megteszünk, hogy elkerülhető legyen bármilyen üzleti kiesés.

A Philips több országban is keresetet nyújtott be az ügyben, amelyek jelenleg is folyamatban vannak az Egyesült Államokban, Németországban és Franciaországban.

A Philips a Wii U betiltását is szeretné az Egyesült Államokban.
8 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 8 hónapja és 4 napja

gokuvsvegita írta:
Nem tudom lehet rosszul emlékszem de már nem vesztettek már egy másik pert is? Vagy az az xbox volt?
3DS miatt vesztettek már, pont maga a 3D miatt, de nem tudom, hogy a kijelző vagy csak a kamera miatt. Fizettek az eddig eladott konzolok miatt és utána minden eladott darab után fizetnek bizonyos összeget.

válasz erre

gokuvsvegita

10 éve, 8 hónapja és 4 napja

Nem tudom lehet rosszul emlékszem de már nem vesztettek már egy másik pert is? Vagy az az xbox volt?

válasz erre

totyak

10 éve, 8 hónapja és 5 napja

Erre mondják, hogy szegény embert még az ág is húzza.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 8 hónapja és 5 napja

marco írta:
Próbálkoztak, a Nintendo 2011 májusra (ha jól emlékszem) ígért valami kézzelfogható ajánlatot, amiből aztán nem lett semmi.
Hát az cink, de nem is értem, hogy sikerül ez mindig nekik... Lehetnének figyelmesebbek, sok pénzt spórolnának.

válasz erre

marco

10 éve, 8 hónapja és 5 napja

rDAVE írta:
A Wii U betiltását? Ezek jó nagy g.cik... röhögő smiley Nemhogy odamentek volna a Nintendohoz és megvetették volna jó sok pénzért azt a szabadalmat, amivel ők sza.rt se kezdenek...
A 3DS után is így járt, ha jól emlékszem. Fizetnek minden eladott darab után valakinek.
Próbálkoztak, a Nintendo 2011 májusra (ha jól emlékszem) ígért valami kézzelfogható ajánlatot, amiből aztán nem lett semmi.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 8 hónapja és 5 napja

A Wii U betiltását? Ezek jó nagy g.cik... röhögő smiley Nemhogy odamentek volna a Nintendohoz és megvetették volna jó sok pénzért azt a szabadalmat, amivel ők sza.rt se kezdenek...
A 3DS után is így járt, ha jól emlékszem. Fizetnek minden eladott darab után valakinek.

válasz erre

fantis6

10 éve, 8 hónapja és 5 napja

igy sem valami fényes a helyzetük, főleg ha majd betiltsák őket

válasz erre

kpal

10 éve, 8 hónapja és 5 napja

Igen a Philips sok mindent talált ki , neki köszönhető a CD is .

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
VaPe profiljaKisember001 profilja