Pénzt ajánlanak a Blizzardos alkalmazottaknak, ha felmondanak

2018. december 25.
2.6761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Érdekes módot választott a Blizzard a költségek csökkentésére, lévén egyes források által felsejlett, hogy a vállalat konkrétan pénzzel vett rá egyes alkalmazottakat, hogy távozzanak a stúdió kötelékeiből.
 

Ezen informátoroktól származik továbbá az a hír is, miszerint a vállalat pénzügyi osztálya sokkal nagyobb hatalommal lett felruházva, miáltal minél kevesebb kiadást várnak, illetve azoknak a részlegeknek a büdzséjét is megvágták, melyek egyébként nem játékfejlesztéssel foglalkoznak a Blizzardon belül.

A kifizetéssel történő "kirúgás" nem szokatlan a kérdéses stúdió esetében, hiszen már évek óta él a Career Crossroads néven futó rendszerük, melynek lényege, hogy aki önkéntesen távozik, az többféle csomag közül választhat fizetésképpen, ellenben eddig ez csak és kizárólag az ügyfélszolgálatos alkalmazottaknak volt elérhető, most viszont ezt kiterjesztették a minőségbiztosítókra és az IT-s csapatokra is, ráadásul pénzzel történik a kifizetés.

A Blizzard írországi stúdiójának emberei elárulták a Eurogamernek, hogy körülbelül 100 dolgozó fogadta el az ajánlatot, nekik legalább ötször kínálták fel a távozás lehetőségét fizetség ellenében, minden egyes alkalommal növelték a felajánlott pénzmennyiséget.
7 hozzászólás

WarriorAutobot

1 éve, 2 hónapja és 1 napja

Ez elég érdekesen néz ki... legalább kapnak pénzt is.

válasz erre

Mordorer

1 éve, 2 hónapja és 2 napja

Marduk írta:
Építik le a létszámot, de nem akarnak kirúgni embereket, ezért ajánlják fel nekik, hogy ha önként távoznak, akkor kapnak pénzt.
Jogos, tényleg.

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 2 hónapja és 2 napja

Az komoly. Érdekes leépítés, mit ne mondjak.

válasz erre

Marduk

1 éve, 2 hónapja és 2 napja

Mordorer írta:
De ez mire jó? Ha nem végezték el a munkájukat akkor ki kell őket rúgni és kész. Ha meg elvégezték, akkor nem értem az egészet.
Építik le a létszámot, de nem akarnak kirúgni embereket, ezért ajánlják fel nekik, hogy ha önként távoznak, akkor kapnak pénzt.

válasz erre

Imperator

1 éve, 2 hónapja és 2 napja

Mordorer írta:
De ez mire jó? Ha nem végezték el a munkájukat akkor ki kell őket rúgni és kész. Ha meg elvégezték, akkor nem értem az egészet.
Szimplán csak haldoklik a Blizzard.

válasz erre

Mordorer

1 éve, 2 hónapja és 2 napja

De ez mire jó? Ha nem végezték el a munkájukat akkor ki kell őket rúgni és kész. Ha meg elvégezték, akkor nem értem az egészet.

válasz erre

totyak

1 éve, 2 hónapja és 2 napja

Ha kirúgnák őket, akkor is ki kellene fizetni ezt a pénzt, vagy talán többet is, ezt nevezik végkielégítésnek. Így meg közös megegyezéssel, békésen megválnak egymástól. Elég érdekes költségtakarékossági szisztéma.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljaWickedSick profiljaImperator profilja