PC-re is megjelent a Toy Soldiers

2012. április 25.
4.7781
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Microsoft legutóbbi bejelentése szerint a tegnapi napon végre PC-re is megjelent a korábban csak Xbox 360 masinákra napvilágot látott Toy Soldiers, amely egy műanyag katonákat a középpontban állító, erősen akció-orientált stratégia.

A második világháborús környezetben játszódó alkotásban klasszikus műanyag bakákat irányítva kell megvívnunk a világégés legnagyobb csatáit, méghozzá tankokba, repülőgépekbe és egyéb járművekbe pattanva.

Az Toy Soldiers keretein belül összesen harminc küldetésben vehetünk részt, miközben mintegy 50 egység felett kapjuk meg az irányítást, méghozzá egy egészen egyedinek nevezhető világban, ahol a plasztik katonák uralnak minket.

A kampány mellett a játékban survival missziók teljesítésére is lehetőségünk lesz, sőt, még achievementeket is gyűjtögethetünk, a PC-s megjelenés örömére pedig az illetékesek elérhetővé tesznek majd néhány ingyenes DLC csomagot is, amelyekkel a fenti lehetőségeket bővíthetjük ki.

Ne feledjük tehát, a legtöbb digitális disztribúció kínálatában már megvásárolható a Toy Soldiers!
Toy Soldiers, amely egy műanyag katonákat a középpontban állító, erősen akció-orientált stratégia.'>
1 hozzászólás

Vendég

13 éve, 8 napja

Naggggyon jópofa gammamosolygó smiley

válasz erre
Toy Soldiers
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
zender profiljaDav2377 profilja