PC-re is megjelenik a PixelJunk Eden

2012. január 31.
1.8221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Q-Games fejlesztőcsapata úgy határozott, hogy PlayStation 3 konzolok után végre PC-re is leszállítja majd a PixelJunk Eden című érdekességet.

A készítők hivatalos nyilatkozata szerint a PC, azonban belül is a Steam egy tökéletes fórum, illetve platform az indie játékok számára, hiszen olyan címek lettek kiemelkedően sikeresek a Valve által megalkotott digitális disztribúción, mint a Terraria, a Bastion vagy éppen a World of Goo.

Ez volt az indíttatása annak, hogy a PixelJunk Eden a közeli jövőben, várhatóan még valamikor februárban felkerülhet a Steam kínálatába, méghozzá 10 dolláros induló árral, amit a korai vásárlók és az előrendelők 20 százalékkal lecsökkenthetnek.

A megjelenés mellé egyébiránt azonnal debütálni fog az alkotáshoz kapcsolódó Encore DLC csomag is, amelyben a 17 számos soundtrack mellett kiadatlan zenéket érhetünk el többek között, méghozzá 6 dolláros árcédulával. Ha tehát szeretjük az érdekes, valóban csak pixelekből álló puzzlereket, csapjunk majd le a PixelJunk Eden-re.
PixelJunk Eden című érdekességet.'>
2 hozzászólás

Vendég

13 éve, 3 hónapja és 10 napja

ujabb indie cucc, szeretem mert olcsok es sokszor jobbak mint a nagynak tartott jatekok

válasz erre

Vendég

13 éve, 3 hónapja és 10 napja

Egyszerű de nagyszerű game!mosolygó smiley

válasz erre
PixelJunk Eden
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaDav2377 profilja