PCXBOX360PS3WiiUVita3DS

PC-re is megjelenik a Binary Domain

Maniac2012. március 20.PC, PlayStation 3, XBOX360
1.018 olvasás / most 1 felhasználó olvassa6 hozzászólás
Binary Domain, megjelenés, PC, Sega, TPS
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes lépésre szánta el magát a Sega csapata, akik úgy tűnik, hogy PC-re is szeretnék leszállítani a februárban kizárólag konzolokra - így PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra - megjelent Binary Domaint.
PC-re is megjelenik a Binary Domain

Ugyan minderről még hivatalos bejelentésünk nincs, de Gary Knight, a Sega marketingosztályának elnöke - tehát nem egy alacsony beosztású alkalmazott - úgy nyilatkozott, hogy a jövőben számtógépekre is leszállítják majd a fedezékközpontú hátsónézetes akciót.

Knight szerint hallották a múltban a játékosok sirámait, akik egy PC-s átiratot kértek tőlük, ők pedig meghallották ezeket és most végre is hajtják a kérést. Ennek fényében a Binary Domain PC-s átirata akár már tavasszal megjelenhet, méghozzá dobozos és digitális formátumban is.

Sajnos konkrétabb információink, így pontos megjelenési dátum és egyebek egyelőre még nem állnak a rendelkezésünkre, így ameddig nem történik meg a formális bejelentés a Sega részéről, addig érdemes csendben figyelni az eseményeket. A Binary Domain PC-s átirata mindenesetre már biztosra vehető, csak a részletek tisztázatlanok.
Kedvencek közé
6 hozzászóláskövesd rss-ben!

                   

Addig is, olvassátok a tesztet!

http://www.gamechannel.hu/cikk/kifuto/binary_domain

#6 • 1 éve, 3 hónapja és 10 napja

Múltkor steamen engem is úgy csapott homlokon a felismerés mint delfint a tengeralattjáró. Nagyon jó játéknak néz ki és eddig sok jót hallottam róla. Egyetlen problémám vele, hogy állítólag a multi nem sikerült annyira jóra. Ha nem is az első körben, de előbb utóbb lehet beszerzem én is. Steam-en amúgy elég drágára lett beárazva, de ezt már megszokhattuk

#5 • 1 éve, 3 hónapja és 10 napja
Vendég

Micsoda fellengzős duma, imáink meghallgattattak! Elő volt ez már készítve kőkeményen, ennyi idő alatt semmilyen portot nem lehet megcsinálni.

#4 • 1 éve, 3 hónapja és 10 napja

Steam-en már előlehet vásárolni és várható megjelenés április 6.

#3 • 1 éve, 3 hónapja és 10 napja
Vendég

Megszedték magukat a konzolos verzión, most már pénzüknél vannak. Jön a következő fejőstehén.

#2 • 1 éve, 3 hónapja és 10 napja
Vendég

Ilyen hamar át tudják írni? Akkor miért nem adnak ki PC-re is mindent?

#1 • 1 éve, 3 hónapja és 10 napja

Kapcsolódó játék

Legfrissebb blogokÍrj blogot most!

Star Wars: Visszatérés a Naboora - 2. fejezetDNS • A birodalmi űrkomp és az azt védelmezően körülfogó vadászok meredek szögben vágódtak...

Pudding Monsters - Szörnyek a szekr... hűtőben (iOS)Benny Ray • Amint már korábbi írásomból kiderült, a...

GAMERnaplóNeurotic • Üdv mindenkinek! Egy ideje már tervbe van véve nálam egy saját fejlesztésű és...

Fórum

Top fórumok

1
Játék-Folytasd a szót9.235 hozzászólásOfftopic

2
Asszociációs Játék8.633 hozzászólásOfftopic

3
Raiden OffTopic2.132 hozzászólásOfftopic

4
Dorcika's Topic1.783 hozzászólásOfftopic

5
GTA: San Andreas1.000 hozzászólásHozzászólás cikkekhez

6
Call Of Duty 2 Wh!!!!!!!744 hozzászólásFelhasználói fórumok

Klikk ide az utolsó 20 hozzászóláshoz!

Közösségi oldalak

Szavazás

PS4 vagy XBOX ONE?

  •  PS4
  •  XBOX ONE
  •  Egyik sem
  •  Mindkettő

Összes szavazat604
Összes hozzászólás13

Chat kikapcs
Neurotic profiljaBishop profiljaDoubleW profiljababem profilja