PC-re is megérkezhet a Cortana asszisztens

2014. május 04.
2.7471
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Windows Phone rendszer nemrég esett át egy nagyobb frissítésen, mely a Windows Phone 8.1 nevet kapta, a Microsoft egyik legnagyobb újdonsága pedig a Cortana névre keresztelt személyi asszisztens volt, amivel a rivális megoldásokat szeretnék utolérni.

A Siri és a Google Now névre keresztelt megoldások már egy ideje a piacon vannak, ám egyelőre csak az adott rendszereket futtató okostelefonokon érhetőek el. A hyrek szerint a Microsoft következő asztali operációs rendszere kapcsán az egyik nagy újdonság a Cortana megjelenése lenne.

A Windows 9 néven emlegetett rendszerben nagy dobása lehetne egy ilyen hangvezérelt személyi asszisztens, ám kérdéses, hogy a következő nagy rendszer debütálásáig elegendő idejük lesz e a szükséges fejlesztésekre. A felhasználóknak egyelőre be kell érniük a Bing Smart Search segédeszközzel, mely írásban a kulcsszavak helyett a folyamatokat is igyekszik megérteni.
Windows Phone 8.1 nevet kapta, a Microsoft egyik legnagyobb újdonsága pedig a Cortana névre keresztelt személyi asszisztens volt, amivel a rivális megoldásokat szeretnék utolérni.'>
7 hozzászólás

totyak

10 éve, 9 hónapja és 25 napja

De miben segít ez az asszisztens, nem nagyon értem mire szolgál?

válasz erre

zolika1994

10 éve, 9 hónapja és 25 napja

Neurotic írta:
A Windows 8 pc-s verziója elég közel áll a mobilos és tabletes verzióhoz. Annyira, hogy a csempés vacak ami a start menü helyett van asztali gépeken egy az egyben érintőképernyőre lett optimalizálva. Szóval innentől kezdve ami a mobil eszközökön működik az minden további nélkül működhet asztali gépeken is. Nem hiszem, hogy túl nagy programozó bravúr lenne ezt pc-re portolni. Kb ki kell pipálni a Windows store-ban, hogy engedik e, hogy települjön vagy sem mosolygó smiley Az meg, hogy ez a cucc mobilokon debütált az azért van mert követik a piacot és mindenhol máshol már van ilyen úgyhogy a windows telefonokra is kellett mert ha nincs az ciki röhögő smiley
Viszont, hogy pont Cortana-t tették meg a WP személyi asszisztensének, az elég nagy dobás lehet valaki számára.

válasz erre

Neurotic

10 éve, 9 hónapja és 25 napja

A Windows 8 pc-s verziója elég közel áll a mobilos és tabletes verzióhoz. Annyira, hogy a csempés vacak ami a start menü helyett van asztali gépeken egy az egyben érintőképernyőre lett optimalizálva. Szóval innentől kezdve ami a mobil eszközökön működik az minden további nélkül működhet asztali gépeken is. Nem hiszem, hogy túl nagy programozó bravúr lenne ezt pc-re portolni. Kb ki kell pipálni a Windows store-ban, hogy engedik e, hogy települjön vagy sem mosolygó smiley Az meg, hogy ez a cucc mobilokon debütált az azért van mert követik a piacot és mindenhol máshol már van ilyen úgyhogy a windows telefonokra is kellett mert ha nincs az ciki röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 9 hónapja és 25 napja

[Tiltott felhasználó!]

rDAVE

10 éve, 9 hónapja és 25 napja

Felnőtt a Vörös Királynő és kék lett, de a célok nem változtak. röhögő smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 9 hónapja és 25 napja

Jól hangzik.

válasz erre

Vendég

10 éve, 9 hónapja és 25 napja

Az jó lenne!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja