Pachter szerint már csak 2015-ben számíthatunk Kinect nélküli Xbox One-ra

2014. március 10.
1.4841
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hiába jósolta Michael Pachter alig három hónappal ezelőtt azt, hogy a Microsoft még idén előhozakodik egy Kinect nélküli Xbox One-nal, a szebb napokat is megélt elemző azonban a BonusRound aktuális adásában teljesen ellentmondott önmagának.

Szerinte ugyanis idén biztosan nem számíthatunk már egy ilyen csomagra, ellenben mivel vezetőváltás volt az Xbox-részleg élén, ezért 2015-ben már száz százalék, hogy piacra kerülhetnek az első szenzor nélküli masinák is.

Pachter kiemelte, hogy szerinte várhatunk majd egy 400 dolláros csomagot, amiben kizárólag a konzol kap majd helyet, valamint egy változatlan áru pakkot is, amiből bár kikerül a Kinect, de egy nagyobbacska merevlemezzel kompenzálja az árat a redmondi óriás.
4 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 11 hónapja és 24 napja

totyak írta:
Microsoft korábbi nyilatkozata szerint egyáltalán nem lesz ilyen kiadás.
Se az MS, se Pancser, akarom mondani Pachter szavát nem kell komolyan venni. Előbbinél mindegy mit mondanak, megváltoztatják bármikor, utóbbi meg mindegy mit mond, csak találgat. röhögő smiley

válasz erre

totyak

10 éve, 11 hónapja és 24 napja

Microsoft korábbi nyilatkozata szerint egyáltalán nem lesz ilyen kiadás.

válasz erre

kpal

10 éve, 11 hónapja és 24 napja

Nem hogy azon lennének a játékok jobban fussak ,mert csak rossz hirek jönnek..

válasz erre

juhaszandor

10 éve, 11 hónapja és 24 napja

Kinect felesleges is a játékhoz. Inkább a multimédia központhoz kell csak.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja