Overwatch: ezúttal Soldier 76-ről derült ki, hogy meleg

2019. január 08.
8.1271
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Blizzard már régebben leleplezte, hogy az Overwatch-ból ismeretes Tracer valójában leszbikus, most pedig egy újabb karakterről derült ki, hogy a saját neméhez vonzódik, nevezetesen Jack Morrisonról, azaz Soldier 76-ről.

Írott formában adtak ki egy rövid történetet a játékhoz Bastet néven, melyben szerepet kap Ana és Soldier 76 is, a füzet sztorija alapján pedig hosszú idő után először találkozik a két ex-Overwatch-tag.

A múlt felidézése céljából elkezdenek visszanézni régi fotókat, míg nem találnak egy olyat, ahol Jack egy barna hajú férfit karol át, elmondása szerint pedig a képen látható Vincent időközben megházasodott, Jack pedig boldog, hogy egykori szerelmének boldogabb élete lehet, mint amilyen vele valaha is lett volna.

Michael Chu, a történet írója megerősítette a Twitterén, hogy a két szereplő valóban romantikus kapcsolatban élt, ezáltal most már egyértelmű, hogy Soldier 76 meleg.


Overwatch-ból ismeretes Tracer valójában leszbikus, most pedig egy újabb karakterről derült ki, hogy a saját neméhez vonzódik, nevezetesen Jack Morrisonról, azaz Soldier 76-ről.'>
10 hozzászólás

EAG1

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

ez az orosz barátainknak nem fog tecceni

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

[Tiltott felhasználó!]

Marduk

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

Hellblade írta:
Nem bírom az ilyen erőltetett
"fogadjuk el a melegeket"
"Jajj de cukik a melegek" izét..

Függetlenség napja 2 ben láttam talán először tökéletesen felesleges,és telibe melegpromót..
Azóta már volt a preacherbe is ilyen szál,stb,stb..

A Bioware játékokról ne is beszéljünk..

Most meg ez..
Nem a kedvenc karakterem,de ha jól érzékeltem ez semmit nem tesz hozzá..
De gondolom az üzenete az hogy el sem vesz belőle..

Mert miért is ne cirógathatna egy badass katona
a napi vérengzése után egy másik férfit?
Ez olyan természetes,nem?

Meg gondolom titokban mindenki erre vágyott aki ezzel a karakterrel nyomul..

Milyen nagyszerű lenne ha az új Terminátorban,
mondjuk összejönne John Connor a védelmére érkező pasi-géppel!


A Thébai szent csapat 150 homoszexuális férfiből állt. röhögő smiley Direkt így válogatták össze őket, mert úgy gondolták, hogy így jobb a csatában a morál. Valami volt benne, mert végső soron Spártát is megverték jó párszor úgy, hogy Spártának számbeli fölénye volt. Szóval egyáltalán nem mondanám, hogy a másság miatt kevesebbet érnének... röhögő smiley

Cikkről szólva: nem tudom, hogy ezt előre eltervezték, vagy csak szimplán átírták a sztoriját, hogy legyen még egy homoszexuális, de olyan, aki mellette hipermaszkulin is, de végső soron belefér a történetébe szerintem. röhögő smiley Annyira nem nagy hír szerintem.

válasz erre

WickedSick

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

Hellblade írta:
Nem bírom az ilyen erőltetett
"fogadjuk el a melegeket"
"Jajj de cukik a melegek" izét..

Függetlenség napja 2 ben láttam talán először tökéletesen felesleges,és telibe melegpromót..
Azóta már volt a preacherbe is ilyen szál,stb,stb..

A Bioware játékokról ne is beszéljünk..

Most meg ez..
Nem a kedvenc karakterem,de ha jól érzékeltem ez semmit nem tesz hozzá..
De gondolom az üzenete az hogy el sem vesz belőle..

Mert miért is ne cirógathatna egy badass katona
a napi vérengzése után egy másik férfit?
Ez olyan természetes,nem?

Meg gondolom titokban mindenki erre vágyott aki ezzel a karakterrel nyomul..

Milyen nagyszerű lenne ha az új Terminátorban,
mondjuk összejönne John Connor a védelmére érkező pasi-géppel!


Azért a BioWare játékok más kalap alá tartozmak szerintem. Azok RPG-k. Szerepjátékok, ahol az lényeg, hogy minél inkább bele tudd élni magad a hősöd helyébe. Egy meleg ember pedig nyilván szeretne egy önazonos karaktert terelgetni, de ha neked meg sem fordul ilyesmi a fejedben, akkor a játék nem fogja az arcodba nyomni, hogy "márpedig pippantsd le Garrust most azonmal vagy game over!" röhögő smiley

válasz erre

totyak

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

Nekem mondjuk teljesen közömbös, hogy meleg-e egy karakter, vagy sem. Ha a kedvenc játékom főszereplője lenne az, az sem érdekelne (egyébként ott van Gay Tony a GTA-ban is).

válasz erre

Eltohn

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

Fujj******'>*******. Bár a profilképem némileg megtéveszthető lehet röhögő smiley, rohadtul nem tudom tolerálni az ilyen mértékű erőltetést. Elfogadom a másságot, nem is zavarnak (ha nem kerülök konfliktusba), de ezt ennyire nyomni ez ***** gáz.-

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

[Tiltott felhasználó!]

Tommy

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

********* kiábrándító ez a buzulás népszerűsítés. A belem kifordul, hogy már ezzel vannak teli a játékok is.

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

A vicces az hogy a játékhoz ez semmit nem tesz hozzá.
Plusz egy 12 oldalas kis szösszenetben összesen 3 mondatra kerül elő és akkor is csak annyira mint ami fent le van írva. A szövegben is kb. azonnal továbbgördülnek. Szerintem egy "Oké, és?"-el el lehet intézni és lehet játszani a játékkal tovább.
Ja és még ha valaki belekötne hogy ez erőltetett akkor csak nézze meg a 2016-os karácsonyi képregényben a közös montázs képet ott is látható Vincent. kacsintó smiley
Ott még simán mondható lehetett rá az hogy egy régi bajtárs, a fia, de így már tudni hogy egyik se.

válasz erre

Hentes

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

Ez de gáz ******'>*******.

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja