Overwatch: elragadó statisztikák és óriási szobrok világszerte

2016. május 20.
3.4601
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Blizzard munkatársai gőzerővel készülnek az Overwatch megjelenésére, ezáltal olyan hatalmas hype van jelenleg az alkotás körül, mintha már ezen a héten megjelenne a játék, pedig keddig még várnunk kell rá.

Hogy egy kicsit enyhítsék a készítők a várakozás terheit, ma délután kicsit még emlékeztettek minket a nyílt béták során átélt élményekre, ezáltal elérhetővé tették az esemény során rögzített statisztikákat, amelyek többsége rekordnak számít már most, szóval előre félünk, hogy mi lesz majd a megjelenéskor.

Azt azonban már tudjuk, hogy mi van most: óriási hype, amit mi sem bizonyít jobban más, mint azok az óriási szobrok, amelyek közül egyet te is megtekinthetsz az alábbiakban, és amelyek Hollywood mellett Párizsban és egy dél-koreai városban, Busanban kerültek kiállításra annak érdekében, hogy gigantikus megjelenésükkel hívják fel a figyelmet a játékra. Elfogadnánk egy ilyent a kertben!

Overwatch: elragadó statisztikák és óriási szobrok világszerte - 2. kép


Overwatch: elragadó statisztikák és óriási szobrok világszerte - 3. kép


Overwatch: elragadó statisztikák és óriási szobrok világszerte - 4. kép


Overwatch: elragadó statisztikák és óriási szobrok világszerte - 5. kép

Overwatch megjelenésére, ezáltal olyan hatalmas hype van jelenleg az alkotás körül, mintha már ezen a héten megjelenne a játék, pedig keddig még várnunk kell rá.'>
7 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 7 hónapja és 4 napja

Talán egyszer kipróbálom, de sok reményt én nem látok arra hogy ezzel huzamosabb idejig játsszak, de a hatalmas szobor az nagyon zsír! röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 7 hónapja és 6 napja

Marduk írta:
Sajnos igen... de én ilyen szexista, dekadens személy vagyok tudod. Engem az ilyenek mindig is vonzanak. Egyébként a metal, amit te hallgatsz, pedig a Sátán zenéje. :/ Mindketten pokolra jutunk.
De Ferenc pápa vezetésével, neki még rock lemeze is van.

válasz erre

Marduk

8 éve, 7 hónapja és 6 napja

rDAVE írta:
Pedig ez egy szexista játék, elrontja az ártatlan gyerekeket.
Sajnos igen... de én ilyen szexista, dekadens személy vagyok tudod. Engem az ilyenek mindig is vonzanak. Egyébként a metal, amit te hallgatsz, pedig a Sátán zenéje. :/ Mindketten pokolra jutunk.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 7 hónapja és 6 napja

Marduk írta:
A Blizzard ilyen. Én egyáltalán nem bánom, hogy a csapból is ez folyik. röhögő smiley
Pedig ez egy szexista játék, elrontja az ártatlan gyerekeket.

válasz erre

Marduk

8 éve, 7 hónapja és 6 napja

totyak írta:
Szerintem már kicsit sok is, amit művelnek reklámozás terén. Unom, hogy a csapból is ez folyik. Lehetne ezt szolidabban is. Az a szobor viszont bitang.
A Blizzard ilyen. Én egyáltalán nem bánom, hogy a csapból is ez folyik. röhögő smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 7 hónapja és 6 napja

Szerintem már kicsit sok is, amit művelnek reklámozás terén. Unom, hogy a csapból is ez folyik. Lehetne ezt szolidabban is. Az a szobor viszont bitang.

válasz erre

gokuvsvegita

8 éve, 7 hónapja és 6 napja

Ultra szobor. röhögő smiley Egy ilyet elfogadnék. mosolygó smiley

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja