Ouya konzolra készül a Human Element előzménye

2012. július 20.
1.9501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár az Ouya konzol hivatalosan még meg sem jelent a boltokban, sőt, premierjének körülményei is tisztázatlanok, de néhány fejlesztőcsapat máris elkezdett játékokat készíteni a nyílt forráskódú, Androidos játékgépre.

Ezek közé tartozik a legendás Infinity Ward fejlesztő, Robert Bowling is, aki Robotoki névre hallgató új csapatával bejelentette, hogy a Human Element előzményeit kívánja elkészíteni számunkra a jövőben, méghozzá kizárólag Ouya konzolokra.

A játékhoz rögtön egy Kickstarter projekt is elindult, amelyből túl sok információt nem tudtunk meg az alkotásról, az viszont már biztos, hogy megjelenése epizodikus formában várható, koncepcióját tekintve pedig egy túlélésre szakosodott zombis horrorjáték lesz.

Az eredeti Human Element egyébiránt valamikor 2015-ben fog csak megjelenni, méghozzá PC-k, mobilkészülékek és tabletek mellett az akkori next-gen konzolokra.

Habár az élőhalottas koncepcióból már kezd nagyon elegünk lenni, Robert Bowling miatt mégis kiemelt figyelemmel várjuk az egyelőre még végleges cím nélküli Human Element előzményének pontos részleteit. Mégiscsak egy Call of Duty-t írhatunk Bowling számlájára, nem igaz?
7 hozzászólás

darkomen

12 éve, 9 hónapja és 5 napja

Merész húzás, de jó látni hogy a játékipar felfigyelt az Ouya -ra. Nem vagyok konzol párti, de ez lesz az amit mindenképpen beszerzek.

válasz erre

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 5 napja

Vendég írta:
Na de ennyire?röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley
Hogyne, meg kell adni a módját. röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 5 napja

rDAVE írta:
Na ők komolyan veszik azt, hogy a jövő felé kell tekinteni. röhögő smiley
Na de ennyire?röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 5 napja

Na ők komolyan veszik azt, hogy a jövő felé kell tekinteni. röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 5 napja

Pfffff, ez milyen. Még azt se tudják milyen lesz a gép.meglepett smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 5 napja

Az igen!meglepett smiley Egy nemlétező konzolra készül egy 2015-ben megjelenő játék előzménye. Korrekt.röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 5 napja

Ez most komoly?röhögő smiley Hisz az a gép egy sima droid lesz.röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja