Öt technológia, amely megváltoztathatja életünket az elkövetkező öt évben

2007. január 04.
1.9111
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az IBM kutatói és tudósai öt területen jósolnak olyan jelentős változásokat az elkövetkező fél évtizedben, ahol a technológia fejlődése lényegesen megváltoztathatja életmódunkat.

Krónikus egészségügyi problémákkal, például cukorbetegséggel, szív-, vese-, illetve keringési problémákkal küzdő emberek milliói számára lesz adott a lehetőség egészségi állapotuk automatikus megfigyelésére, miközben napi teendőiket végzik. Az elérhetőségről informáló fejlett technológia révén a mobiltelefonok és a PDA-k nemcsak automatikusan észlelik felhasználóik tartózkodási helyét, de preferenciáikat is megtanulják, ha az előfizető ezt igényli.

Az egészségügyi ellátás egyes szolgáltatásai a távolból is elérhetővé válnak:
Krónikus egészségügyi problémákkal, például cukorbetegséggel, szív-, vese-, illetve keringési problémákkal küzdő emberek milliói számára lesz adott a lehetőség egészségi állapotuk automatikus megfigyelésére, miközben napi teendőiket végzik. A jövőben a műszergyártók és az egészségügyben dolgozó szakemberek távolról követik nyomon a páciens állapotát az otthon telepített, vagy a betegen elhelyezett műszerekkel. Ezen fejlesztések révén maga a páciens is jobban figyelemmel tudja majd követni egészségi állapotának változásait és az orvos számára is nagy segítséget jelent, hogy a beteget tartózkodási helyétől függetlenül folyamatos megelőző jellegű egészségügyi ellátásban részesítheti. Az egészségügyi távellátás területén végbemenő hardver- és szoftverfejlesztések 2012-ig a fogyasztókkal kapcsolatos vállalati innováció elsőszámú forrásai lesznek.

Mobiltelefonjaink tudják, mit szeretnénk:
Az elérhetőségről informáló fejlett technológia révén a mobiltelefonok és a PDA-k nemcsak automatikusan észlelik felhasználóik tartózkodási helyét, de preferenciáikat is megtanulják, ha az előfizető ezt igényli. Ekkor telefonunk tudni fog róla, ha az osztályteremben tartózkodunk, vagy éppen egy értekezleten ülünk, így a befutó hívásokat automatikusan a hangpostába irányítja. De kedvenc pizzériánkat is értesíti, amikor hazafelé tartunk, s az meglephet egy elvitelre csak nekünk készített, különlegesen kedvező árú adaggal.

A valós idejű fordítás a mindennapok gyakorlatává válik:
A globalizáció térhódításával olyan alapvető emberi tényezőknek is figyelmet kell szentelni, mint a nyelvi sokszínűség. Az IBM beszédértelmező fejlesztései máris lehetővé teszik a médiatársaságok számára, hogy a kínai vagy arab nyelvű hírműsorokat a web-en keresztül angolul kövessék, hogy a PDA eszközöket használó utazók a menüket japánra fordítsák, vagy észak-amerikai orvosok spanyolul kommunikáljanak pácienseikkel. A valós idejű fordítást biztosító technológiák és szolgáltatások beépülnek a mobiltelefonokba, a különféle kézi készülékekbe, és a gépkocsiban is elhelyezhetők lesznek. Ezen szolgáltatások az üzleti élet és a társadalom minden területén elérhetővé válnak, segítenek a nyelvi korlátok lebontásában.

Megjelenik a háromdimenziós internet:
Az olyan népszerű online játékok, mint a Second Life és a World of Warcraft lassanként átalakul háromdimenziós internet-szolgáltatássá. Ezt a fejlődési vonalat követve az internet idővel térbelivé válik, s az online világban bejárhatjuk a szupermarketek, könyvesboltok és DVD‑boltok pultsorait, ráadásul mindebben virtuális kiszolgáló-személyzet is segíteni fog bennünket. A háromdimenziós internet új oktatási formák létrejöttét is lehetővé teszi, teret nyit a internetes orvosi konzultációknak, megteremti a fogyasztó tapasztalatszerzésének feltételeit, és alapjaiban változtatja meg a kapcsolattartás mikéntjét barátainkkal, családi körben, a tanárral, a kedvenc vegyesboltunkkal, és még folytathatnánk a sort.

Vizet tisztítunk nanotechnológiával:
A nanotechnológia – vagyis annak lehetősége, hogy egyes atomok és molekulák átrendezésével újabb apró szerkezeteket hozzunk létre – már eddig is óriási hatást gyakorolt a mikroprocesszorok fejlődésére. Ennek köszönhető, hogy a különféle elektronikai termékek, például a személyi számítógépek vagy a mobiltelefonok egyre kisebbek, jobbak, ugyanakkor olcsóbbak. Az elkövetkezendő években a nanotechnológiát minden bizonnyal a víztisztításban is hasznosítják majd. Ez hozzájárulhat az ökológiai szempontok érvényesüléséhez és a természeti erőforrások megóvásához, továbbá segíthet abban, hogy a Föld iható vízkészleteinek egyre nagyobb méreteket öltő hiánya orvosolható legyen. Az informatika, a fizika és az anyagtudomány ugyancsak komoly eredményeket ér majd el néhány egyéb területen, például a fejlett vízgazdálkodási modellek kidolgozása és a napenergia-rendszerek továbbfejlesztése terén.
1 hozzászólás

LolZ

11 éve, 6 hónapja és 27 napja

Hát ez nem egészen lett így.De pár dolog éveken belül tényleg lehet így.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja