Öt 2011-ben érkező Tecmo Koei játék kapott pontos megjelenési dátumot

2010. november 19.
2.0631
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Tecmo Koei videojátékai, a keletről érkező alkotásokhoz hasonlóan általában csak derekas csúszásokkal jutnak el ide az öreg kontinensre, ha eljutnak egyáltalán, lévén számtalan projekt ragad meg például Japán határain belül, amit a legtöbb esetben nem lehet pozitívan díjazni.

Szerencsére az illetékesek a most termelésben lévő, avagy arrafelé már megjelent címeik esetében nem bíznak semmit a véletlenre, hiszen a cég a tegnapi napon bejelentette, hogy 2011 első felében nem kevesebb, mint öt játékot kíván megjelentetni Európában.

Mind az öt cím kizárólag konzolokra érkezik, és köztük van a nemrégiben bejelentett Dynasty Warriors 7 is, ami PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra egészen pontosan március 25-én fog napvilágot látni minálunk. A harcosok mellett olyan további alkotások is megjelennek még az öreg kontinensen, mint a Hyperdimension Neptunia RPG, ami március 4-én lát napvilágot a Sony HD konzoljára, de érkezik még a Warriors: Legends of Troy, ami PlayStation 3 mellett Xbox 360-ra is debütál, méghozzá már február 25-én. PlayStation 3-exkluzív lesz azonban a február 11-én megjelenő Trinity: Souls of Zill O'll és a március 25-én érkező Ar Tonelico Qoga, amelyek szintén a Tecmo Koei jövő év elejére szánt premierjátékai között vannak.
2 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

14 éve, 6 hónapja és 6 napja

[Tiltott felhasználó!]

totyak

14 éve, 6 hónapja és 6 napja

Nem ismerem az összeset, de mindig jó hír, ha Európába is eljutnak az ázsiai játékok.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja