Óriási phablettel bővít a Xiaomi

2016. május 11.
2.1911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Néhány évvel ezelőtt a Xiaomi robbanásszerűen tört be az okostelefonok piacára, mára pedig a többi feltörekvő kínai gyártónak szolgál követendő példaként és motivációként, mindemellett pedig egyre több szegmensben szorongatják a nagyokat.

Az okostelefonok piacán például aktuális csúcsmodelljük évről-évre az egyik legjobb készülék, mely ráadásul remek ár/érték arányt tudhat magáénak, illetve az elmúlt 1-2 évben a középkategóriában is nagyot léptek előre. Kínálatuk ugyan nem olyan széles, mint például a Samsungé, de mégis megtalálható rajta szinte mindenféle modell, még phablet is.

Nemrég pont ezt a szegmenst bővítették a Xiaomi Mi Max névre keresztelt újdonsággal, mely talán már egy táblagépnek is megfelel. Az újdonság ugyanis 6,44 hüvelykes Full HD kijelzővel rendelkezik. Alatta a gyengébb modellben egy Snapdragon 650-es, ez erősebben pedig egy Snapdragon 652-es középkategóriás egység duruzsol, a memória pedig 3 vagy 4 GB.

Utóbbi a tárhely méretétől függ, hiszen 32GB-hoz 3GB és 650-es SoC jár, míg 64-hez és 128-hoz 4 GB és 652-es egység. A készülék hátulján egy ujjlenyomat-olvasó is helyet kapott, a hátsó kamera pedig 16 megapixeles. Az árazás kapcsán átszámolva 230, 260 és 310 dollárról beszélhetünk.
3 hozzászólás

kpal

8 éve, 7 hónapja és 15 napja

Nálam 6" a lélektani határ a Lumia 1520maximálisan elég . Viszont ennek a Mi Max-nak telónek jó belseje van .

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 7 hónapja és 15 napja

Jó ez, de az a baj hogy ez már az a kategória hogy nem fér el a zsebemben és én meg nem szeretem a tatyóm legaljára száműzni a telefont mert ott jobban féltem mint a zsebemben.

válasz erre

totyak

8 éve, 7 hónapja és 15 napja

Nekem ilyen maximum ingyen kellene. Tabletnak még kicsi, telefonnak túl nagy. De egyébként még mindig jó áron adják a készülékeiket, úgy látom.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja