Óriási összeget adományoznak segélyszervezeteknek a PUBG fejlesztői

2018. január 24.
1.4701
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A PlayerUnknown's Battlegrounds túlzás nélkül az utóbbi évek egyik legnagyobb videojátékos sikerének tekinthető, amit természetesen a fejlesztők is megéreznek pénztárcájukon, de amellett, hogy kiveszik a maguk jussát, a jótékonykodásról sem feledkeznek meg.

A PUBG Corp. bejelentése szerint ugyanis a játék készítői úgy határoztak, hogy abból a rahedli bevételből, amit mi, játékosok talicskáztunk össze nekik, hamarosan 2 millió dollárt teljes egészében jótékony célra adományoznak majd.

A csapat tervei szerint főként gyermekkórházak számára szeretnék adományozni az összeget, és bár a végleges lista még nem ismert, de az már biztos, hogy nem egyetlen szervezet élvezheti majd a PUBG fejlesztőinek jó indulatát, akik ezzel a lépéssel most óriásit nőttek a szemünkben.
3 hozzászólás

totyak

6 éve, 9 hónapja és 8 napja

Maximális tisztelet nekik. És talán még az adójukból is leírhatják, ha olyanok a törvények.

válasz erre

Direktor

6 éve, 9 hónapja és 8 napja

Mondjuk ez szép dolog.

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 9 hónapja és 8 napja

És nem csak a ti szemetekben! kacsintó smiley

válasz erre
PlayerUnknown's Battlegrounds
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja